"Alkotás és játék a szabadban"- kézműves tábort rendez az MMK

Hírkép: "Alkotás és játék a szabadban"- kézműves tábort rendez az MMK

Egy hetes turnusokban, egészen augusztus közepéig várja a táborozni vágyó gyermekeket a Munkásművelődési Központ nagysikerű kézműves tábora, az "Alkotás és játék a szabadban". A nyári foglalkozás második hetében Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester is kilátogatott, hiszen fontosnak tartja, hogy a város kulturális intézményeivel kapcsolatot ápoljon.  

 

A veszélyhelyzet miatti korlátozások enyhítése után a Munkásművelődési Központ is kinyitotta kapuit. Kováts Rózsáék azonnal nagyüzemre kapcsoltak: immár hagyományosan megrendezik az "Alkotás és játék a szabadban" nevet viselő kézműves tábort a gyermekek számára. Itt a résztvevők a szórakozás mellett a kreativitásukat is kibontakoztathatják. "Ez lenne a huszadik táborunk. Nagyon megosztott a gyermeke foglalkoztatása. Mi magunk is elindítottuk- hagyományainkhoz híven- kézműves táborunkat, ám ezzel párhuzamosan vannak az Erzsébet-táborok, és a napközis táborok is. Ez a létszámunkon érezteti is hatását: az első héten kilenc gyermekkel, a második héten húsz fővel dolgoztunk, ami azért a megszokott negyven-ötven táborozóhoz képest meglehetősen alacsony szám. Mindazonáltal ez sem probléma hiszen a járványveszély nem múlt el teljesen: a COVID továbbra is az életünk része, óvatosan szervezzük a programokat. Az MMK annyiban próbál a város és a városlakók segítségére lenni, hogy az önkormányzati, iskolai táborokban résztvevő gyermekek se maradjanak ki a programjainkból: számukra táncházakat, kulturális órákat, kézműves foglalkozásokat szervezünk, illetve megtekinthetik a nyári színházi előadásainkat."- mondta el Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója. 

Barta Endre a táborban tett látogatása során kiemelte, hogy humán ügyekért felelős alpolgármesterként kiemelten fontosnak tartja a város kulturális intézményeivel való állandó kapcsolattartást. "Ha egy valamiben biztos voltam az az, hogy az MMK által szervezett gyermektáborban nagyon jó lesz a hangulat. Már nagyon várták, nem csak a szervezők, hanem a gyermekek is. Éppen ezért külön öröm számomra, hogy megtarthatják ezt a programsorozatot, amely igencsak sikeres. Mindezek mellett pedig nagyon büszke vagyok arra, hogy az MMK egy pezsgő kulturális központ Dunaújvárosban."-tette hozzá Barta Endre. 

 

 

  • Frissítve: 2020. július 6.