Újabb negyedév a jótékonyság jegyében
Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője átadták a "Dunaújváros Kenyere" akció elmúlt három hónapjából befolyt összeget: az április 1-je és június 30-a közötti időszakban több mint 300 ezer forint gyűlt össze a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesületének.
Az elmúlt negyedévben összesen 7422 darab város kenyere fogyott, így a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesületének részére 371,100 forintnyi adomány gyűlt össze. Az összeget szimbolizáló csekket az egyesület elnöke, Szilágyi Ferenc vette át a polgármestertől. Pintér Tamás emlékeztetett: az egyesületnek már 3 hónappal ezelőtt meg kellett volna kapnia ezt a pénzt, ők azonban akkor, a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel maguk elé engedték az Országos Mentőszolgálat Dunaújvárosi Mentőállomását, akik így rögtön megkapták a támogatást. Pintér Tamás ismét megköszönte az akkori „nagylelkű kezdeményezést”, és a szokásos módon az összegyűlt összeget 500 ezer forintra kerekítette fel, majd bejelentette a következő kedvezményezettet, amelyet Róka Sándorral, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetőjével közösen választottak ki, méghozzá a Dunaújvárosi Jégtörők Egyesületet, amely utánpótlás-nevelési feladatokat lát el, és az adományt is erre szeretnék majd fordítani. „Szeretném kiemelni, hogy a társadalmi összefogást jelképezi ez az akció. Dunaújváros megtartó szerepének növelését. Mi, akik a jégkoronggal foglalkozunk, ezt a megtartó szerepet akkor tudjuk leginkább teljesíteni, hogyha a körülményeket olyan színvonalon próbáljuk megteremteni, hogy ne akarjanak elmenni a Dunaújvárosban nevelkedett jégkorongosok másik városba, vagy országba.”- mondta el a Dunaújvárosi Jégtörők Egyesület elnöke, Azari Zsolt.
A jótékonysági akció tehát folytatódik: szeptember 30-ig a vevők minden a „Dunaújváros Kenyere” megjelöléssel ellátott burgonyás kenyér megvásárlása után 50 forinttal támogatják a Dunaújvárosi Jégtörők Egyesület munkáját.