Fogászati szűrést szervez az önkormányzat jövőre
Nagyobb hangsúlyt fektetnek a következő tanévtől a fogorvosi problémák megelőzésére, az ezzel kapcsolatos intézkedésekre, a lakók kérésére pedig a folyamatos virágosítás mellett a Diófa utca sarkán (nomen est omen) két diófát ültetnek majd – ezekről számoltak be az érintettek azon az eseményen, amelyen Pintér Tamás és Székely Károly, a körzet önkormányzati képviselője járta be a Béke városrész egyes pontjait.
Nomen est omen, azaz: nevében a végzete, mondhatnánk annak hallatán, amit Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere jelentett be a közelmúltban egy sajtó nyilvános eseményen, miszerint: két diófával szépül majd meg az Akácfa utca- Diófa utca sarka, mégpedig a lakók kérésének eleget téve. A város első embere a körzet önkormányzati képviselőjével, Székely Károllyal közösen járta be a Béke városrész egyes pontjait. Elsőként a Kertvárosban tettek látogatást, ahol a faültetés mellett némi zöldterület- rendezést is terveznek. Ezt már a környéket képviselő Székely Károly tette hozzá, aki elmondta, ügyelni fognak rá, hogy a közmű vezetékek ne jelentsenek problémát, és ne zavarja egymást az infrastruktúra és az élővilág.
Ezt követően a Hold utcába ment a polgármester és az önkormányzati képviselő. Itt egy jól sikerült virágosítást láthattak, illetve ezen a helyszínen elhangzott: mivel Székely Károly polgári foglalkozását tekintve fogorvos, nagy hangsúlyt fektet a szájhigiéniára, amelynek alapjait a gyermekkorban kell lefektetni, így a következő tanévtől egy olyan kezdeményezést indítanak, amelynek célja az, hogy a leendő felnőttek már fiatal korukban fordítsanak figyelmet fogaik egészségére. Mint azt Pintér Tamás kiemelte: bár ez az állam feladata lenne, az önkormányzat lehetőségeihez mérten az egészségügy ezen ágát is igyekszik felkarolni.