fő tartalom

Utcanévnapok II Ady Endre utca

Hírkép: Utcanévnapok II Ady Endre utca

Utcanévnapok-sorozatunk mai szereplői az Endrék, hiszen július 17-én őket ünnepeljük: Isten éltesse őket sokáig! Dunaújvárosban az Ady Endre utca is ezt a nevet viseli. Részletes életrajzát alább olvashatják. Utcanévnapok-sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Ady Endre 1877. november 22-én született Érmindszenten. Középiskolai tanulmányait az erdélyi Nagykárolyban és Zilahon végezte. Zilahon írja első verseit, prózai kísérleteit, Kossuth-ódája meg is jelenik a helyi lapban. Érettségi után a debreceni jogakadémiára iratkozott be, de nem fejezte be jogi tanulmányait. Újságíró lett: 1899 áprilisában a függetlenségi párti Debrecen című lap munkatársaként dolgozott. Itt jelentette meg első verseskötetét, Versek címmel 1899 júniusában.

A debreceni évek után a Nagyváradi Napló élére került, amelyet „szabadgondolkodó szellemben” irányított. Itt ismerkedik meg a politikai életben a polgári radikalizmussal. Életszemléletére, művészetére és költészetére pedig erősen hatott Lédával (Diósy Ödönné Brüll Adél) való kapcsolata. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgették. Új versek (1906) című kötetével gyökeresen átalakította a magyar lírát. A szerelemről (pl. Elbocsátó szép üzenet, Héja-nász az avaron) vagy a szülőföldjéről (pl. A föl-földobott kő)  írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

A nagyváradi éveket követően belépett a Budapesti Napló szerkesztőségébe, de sokat betegeskedett, így a szerkesztői munkával felhagyott, és onnantól kezdve csak az irodalomnak élt. 1908 januárjában indul a Nyugat. Haláláig főmunkatársa a folyóiratnak, amely 1912-től szerkesztőként is feltünteti nevét.

Utolsó kötete a Halottak élén, ekkor írja gyönyörű szerelmes verseit Csinszkának. Halála után jelenik meg az Utolsó hajók című kötete. Korábbi betegsége 1918 őszén súlyosra fordult, és 1919. január 27-én halt meg. A Nemzet halottjaként temetik el.

  • Létrehozva: 2020. július 17.