A DUFK Sport Egyesülethez látogatott Barta Endre

A dunaújvárosi labdarúgás jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli tervekről is szó esett azon a sajtótájékoztatón, amelyet Barta Endre alpolgármester, és a DUFK SE szakmai vezetője, Dobos László tartottak a Radari Sportpályán. Az elsődleges cél az utánpótlásnevelés és a futball tekintetében egy városi sportkoncepció kidolgozása, ennek részeként pedig a hasonló munkát végző egyesületek közös együttműködése. 

"Az önkormányzatnak első sorban az utánpótlásra kell koncentrálnia. Azt gondolom, hogy a mi városvezetésünknek is ez lesz a fő szempontja. (...) Két csapatról beszélhetünk: a Dunaújváros PASE és a DUFK SE. Azt gondolom, hogy az lenne a cél, az irány, hogy egy olyan közös programot tudjunk kidolgozni, amely nem csak a városlakókat örvendeztetné meg a sikeresnél sikeresebb szereplésekkel, hanem a szülőket is." - emelte ki az alpolgármester. Szerinte fontos, hogy a szülők lássák, ha gyermekeik itt, Dunaújvárosban edzenek, hogy biztosítottak a szakmai feltételek, a lehetőség, hogy az egyesületből az élvonalba is fel lehet kerülni. Mint mondta, az önkormányzatnak az elsődleges feladata, hogy hozzásegítse a labdarúgócsapatot és az egyesületet a helyi, és környező cégekkel való jó kapcsolatok kialakításában. Hozzátette:bízik abban, hogy a közös munkának a gyümölcse "rövid időn belül egy másodosztályú felnőtt csapatot eredményez."

Dobos László kiemelte: a  DUFK SE célja, hogy a náluk nevelkedő gyermekek a mai kor követelményeinek megfelelő szakmai felkészítésben részesüljenek. Ennek érdekében a nemzetközi edzéstrendeket követve állítják össze a napi edzésterveket: "Elsődleges célunk az utánpótlás nevelés. Egy holland minta alapján képezzük a gyerekeket. Azt gondoljuk, hogy ennek hozadéka az, hogy az első, illetve másodosztályba NB szintre tudnak jutni a nálunk nevelkedett játékosok. Nagyon örülünk, és üdvözöljük a városvezetés hozzáállását. Szeretnénk ezt a városi sportkoncepciót a futball tekintetében egybehúzni. Szeretnénk azt, hogyha a mi egyesületünk, és a hasonló egyesületek-a Dunaújváros PASE és a Futsal- együtt tudnának dolgozni. Szeretnénk ezt támogatni a mi játékosainkkal és szakmai felkészültségünkkel." - tette hozzá Dobos László. 

módosítva
2020. július. 25.

facebook megosztás