fő tartalom

Szűcs Sándorné

Hírkép: Szűcs Sándorné

Szűcs Sándorné, Borbála néni  1930. április 17-én Nemesnádudvaron született. Életét így mesélte el nekünk.

1930. április 17-én születtem Nemesnádudvaron „szülői házban”. Itt nevelkedtem és itt végeztem a nyolc elemeit is. Édesanyám Friedrich Berta. Hamar belecsöppentem a munka világába: 17 évesen napszámosként, 19 évesen (1949-ben) állami gazdaságban dolgoztam konyhai kisegítőként.

A környék fő mezőgazdasági tevékenysége a gyapot termesztés. Ezt a munkát a katonaság végezte, illetve a családok férfi tagjai. A nők főztek és hordták a főtt ételt a határba a dolgozó embereknek. 1949-ben megismerkedtem leendő férjemmel Szűcs Sándorral, aki akkor katona volt. 1953-ban házasságot kötöttünk, és megszületett László nevű gyermekem. 1958. márciusában a férjem Sztálinvárosba költözött a Dunai Vasmű építkezéséhez. Júniusban követtem őt és én is ide költöztem.

A Fékon-ban helyezkedtem el: 1958-1973-ig itt dolgoztam, majd az Óragyárba kerültem 1985-ig, amikor is nyugdíjba mentem. Három unokám (László, Balázs, Dávid) és két dédunokám (Gréta, Martin) van, akik gyakran meglátogatnak.

A mindennapok során nagyon szeretek tv-t nézni, a Forma-1-et nagyon szeretem.


Szűcs Sándorné, Borbála néni

  • Létrehozva: 2020. július 26.