fő tartalom

1,1 milliárd forintból újul meg két bölcsőde

Hírkép: 1,1 milliárd forintból újul meg két bölcsőde

Európai Uniós forrásból egy TOP-os projekt részeként 1,1 milliárd forint értékben valósul meg a  Zengő-Bongó Bölcsőde és a Hétszínvirág Bölcsőde teljes körű felújítása- erről sajtótájékoztatón számolt be Szabó Zsolt alpolgármester kedden. A fejlesztéssel, mint mondta, lehetőség nyílik egy modernebb alapokon nyugvó, mai kornak megfelelő, magasabb színvonalú bölcsődei alapellátás biztosítására.

 

"Évek óta azt vallom,azt valljuk, hogy olyan egy város jövője, amilyen a benne tanuló, benne élő fiatalok lehetőségei. Ez vonatkozik a legfiatalabb korosztályra is, ezért örömteli, hogy most egy bölcsőde felújítási projektet tudok bejelenteni. Nagyon sokan szembesülnek azzal Dunaújvárosban, hogy mekkora kihívás a munkájuk mellett gyereket vállalni, őket a legfelelősségteljesebben felnevelni, össze egyeztetve a munka, a gyereknevelés és a magánélet kihívásait. Ezért kiemelten fontos, hogy két darab bölcsődében fejlesztések valósulnak meg.Azt gondolom, hogy a vírushelyzet is megmutatta, hogy az óvodákban és bölcsődékben kitűnő szakmai munka folyik, és most ezt a kitűnő szakmai munkát jobb körülmények közé tudjuk vinni."- emelte ki Szabó Zsolt alpolgármester. A teljes körű felújítás részleteit illetően pedig egyebek mellett azt is elmondta még, hogy ez az 1, 1 milliárdos beruházás egy, a "Dunaújvárosi Bölcsődék fejlesztése" című TOP-os projekt részeként valósul meg. A Zengő-Bongó Bölcsődében 48 darab férőhely kerül kialakításra, ahol 4 csoportszobával bővül az intézmény. Ez 8 kisgyermeknevelő és 2 dajka alkalmazását teszi szükségesé, így 10 új munkahelyet is teremt ez a projekt. A Hétszínvirág Bölcsődében is teljes lesz a korszerűsítés, itt többek között a belső burkolatok cseréje, a nyílászárók cseréje, a homlokzat felújítás a és az udvar rendbetétele. Utóbbi intézmény integrált bölcsődeként működik, ahol sajátos nevelési igénnyel bíró gyermekek is részt vesznek a mindennapokban. Az alpolgármester úgy véli, hogy minden egyes új létesített bölcsődei férőhelynek lesz gazdája. Ezzel pedig dunaújvárosi munkavállalókat segítenek abban, hogy könnyebben éljék a mindennapjaikat.

 

 

 

 

 

 

  • Frissítve: 2020. augusztus 5.
  • Létrehozva: 2020. augusztus 4.