Újabb nyertes sajtóper, ezúttal a Dunaújvárosi Hírlappal szemben

A Dunaújvárosi Hírlap június 15-én hosszú írásban foglalkozott a város pénzügyeivel. Ebben több olyan valótlan állítást fogalmaztak meg, ami mellett a városvezetés nem mehetett el szó nélkül, ezért pert indított a lappal szemben. A pert pedig meg is nyerte, a Dunaújvárosi Hírlap pedig le is hozta a kötelező helyreigazításokat. 

Az ítélet több érdekes megállapítást is tesz, e szerint:

„a cikk egészét vizsgálva az tűnik ki, hogy a cikk újságírója elsősorban a volt polgármestertől származó információkra alapította a cikkben megfogalmazott állításokat.”

Ahogyan a bírósági iratokban is szerepel: a cikk megírásához a Dunaújvárosi Hírlap és a cikk szerzője Fekete Györgyi nem kereste meg az önkormányzatot, úgy született tehát írás az önkormányzatról és Pintér Tamás polgármesterről, hogy az érintetteket meg sem kérdezték.

A cikkben Fekete Györgyi az előző városvezetés által kért 1,5 milliárdos hitelt igyekszik az új városvezetés bűneként beállítani. A valóságban ezt a hitelt a Cserna Gábor vezette önkormányzat és közgyűlés kérte 2019. februárjában. A hitelfelvételt a kormánynak is engedélyeznie kellett, ez a kormányengedély azonban csak 2019. decemberében, már Pintér Tamás polgármestersége alatt érkezett meg. A fideszes vezetés azonban a 1,5 milliárdos összegre már szerződéseket kötött, a munkákat elvégeztették, a kampány időszakban többet át is adtak, a hitelt pedig az új városvezetésre hagyták.

  • Szintén a cikk egyik félrevezető és nagyon súlyos állítása volt, hogy veszélybe kerülhet a Városháza dolgozóinak fizetése. Ez az összeg azonban egész évre el van különítve, sőt éppen a közelmúltban döntöttek úgy a Rajta Újváros! Egyesület tagjai a közgyűlésben, hogy 17 millió forintos plusz juttatást adnak a veszélyhelyzet alatt kiemelkedően teljesítő szociális dolgozóknak, tehát még plusz juttatásra is volt forrás.
  • Nem volt igaz a cikkben Szepesi Attila fideszes képviselő állítása sem, miszerint az új vezetés felélte azt az elkülönített 500 millió forintos céltartalékot, amelyet pályázati önrészek fedezetéhez tartalékolt a korábbi városvezetés. Ebből a pénzből ugyanis 384 milliót még éppen ők költöttek el, az új vezetés pedig mindössze 1,5 milliót.  
  • Cserna Gábor, a Fidesz dunaújvárosi elnöke azt nehezményezte, hogy a hitelek fedezete a többi között az önkormányzatot megillető gépjárműadó.

Emlékezetes: az Orbán-kormány a járványhelyzetre hivatkozva 2024-ig biztosan elveszi Dunaújvárostól a gépjárműadót, ami így kb. 600 millió forintos kiesést jelent a városnak. A közgyűlés tiltakozó határozatot fogadott el e miatt, ezt a fideszes képviselők nem szavazták meg.

A Dunaújvárosi Hírlapot így az alábbi helyreigazításra kötelezte a bíróság: valótlanul állítottuk, hogy Pintér Tamás, Dunaújváros Polgármestere a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején közel kétmilliárd forintnyi hitelfelvételi szerződés aláírására adott magának felhatalmazást. Valótlanul híreszteltük, hogy a dunaújvárosi önkormányzat felélte a korábbi városvezetés által pályázati önrészek fedezetéhez tartalékolt 500 millió forintos céltartalékot.

A Törvényszék hasznos ajánlásokat is megfogalmazott a Dunaújvárosi Hírlapnak és Fekete Györgyinek:

„Megjegyzi azt is a törvényszék, hogy az alperesektől a felelős újságírói magatartás jegyében elvárható lett volna a nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhető közgyűlési határozatok megvizsgálása és értékelése, mielőtt a mástól kapott információkat közlik. Ezen nyilvános adatok megvizsgálásával ugyanis egyértelműen állást tudtak volna foglalni abban a körben, hogy a tudomásukra jutott információ mennyiben tekinthető valósnak.”

 

módosítva
2020. augusztus. 05.

facebook megosztás