Rendkívüli ülést tartott városunk közgyűlése
Tizenhat napirendi pontról nyílt és kettő napirendi pontról zárt ülésen döntött a városvezetés kedden, a rendkívüli közgyűlésen. A képviselők szavaztak egyebek mellett sporttámogatásokról, a múzeum felújításáról és a színház alapító okiratának módosításáról is.
Utóbbira azért volt szükség, mert a kormány döntése alapján változik a színház dolgozók besorolása, a fenntartó önkormányzatnak pedig hozzá kell járulnia az intézmény alapító okiratának módosításához. Emellett a közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely szerint a 25-ös számú háziorvosi körzetben az önkormányzat Dr. Matusz Árpád Lajossal köt szerződést a feladatok ellátásáról. A napirendi pontok között szerepelt egy, a múzeumot érintő pályázat megvalósítása is. A kivitelezési munkálatok mintegy bruttó 16 millió forintból valósulnak meg. A korábban kiadott közlemény szerint az intézményben a döntés értelmében egyebek mellett épületgépészeti felújítás, a nyílászárók cseréje, illetve a múzeum állandó kiállításának interaktív bemutatási formákkal történő gazdagítása történik majd meg- olvasható a Dunaújváros Online cikkében. Mindezek mellett a sportszervezetek támogatásáról is határoztak: a Dunaújváros Tornasportjáért Alapítvány 750 ezer forint, a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány 500 ezer forint juttatást kap az önkormányzattól.