Hídépítés a közösség jegyében

Dunaújvárosban tartották éves továbbképző tréningjüket az önkéntes mentők és tűzoltók. A képzés résztvevői ezúttal rendhagyó éles bevetésbe kapcsolódtak be: a helyzetgyakorlatok, közös tréningek mellett ugyanis a HUNOR Mentőszervezet és a MAGOR Egyesület tagjai közösen hidat építettek a Lebuki-patak fölé. Orosz Csaba, a 10-es számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta: lakossági igényekre reagálva született meg a híd építésének ötlete. A munkálatokba a két szervezet mellett többek között például a Katasztrófavédelem munkatársai, és a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület is bekapcsolódott.

Orosz Csaba, aki a Magor tagjaként és képviselőként is a mostani munkálatok egyik ötletgazdája volt, elárulta: őt is, képviselőtársát, Tóth Kálmánt is sokan megkeresték a problémával, ezért is döntöttek úgy, hogy összekapcsolják a lakossági igényeket a továbbképző tréning gyakorlati feladatával. A két körzet határára került, szimbolikusan is, valóságosan is az átjárást biztosító új átkelő avatását szerdán kora délután rendezték – az eseményen az érintett körzetek képviselői, vagyis Tóth Kálmán és Orosz Csaba mellett részt vett Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint természetesen a hídépítésben főszerepet vállalt tűzoltók és mentők teljes állománya is. Az új építményre három nyelven - a magyar mellett angolul és koreaiul - került a felirat „Együtt a közösségért!”. Orosz Csaba hozzátette: anyagi támogatások mellett sokan a munkájukkal segítették a híd létrejöttét, így egyebek mellett a Katasztrófavédelem dolgozói, a DVG. Zrt. munkatársai, a Hankook Tire Magyarország és Dunaújváros Önkormányzata. A munkálatok során tereprendezést is végeztek, egy lépcsőt alakítottak ki a csaknem 8 méter hosszú hídnál. 

módosítva
2020. augusztus. 21.

facebook megosztás