Kiállításmegnyitóval kezdődött a Jószoli születésnapi programsorozata

Fennállásának 30. születésnapját ünnepli a Jószolgálati Otthon Közalapítvány- ez alkalomból pedig ünnepi programsorozatot hirdettek nem csak gondozottaik, de a városlakók számára is. Ez a hét a hét az ünneplés jegyében telik, amely hétfőn délután egy kiállításmegnyitóval indult a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában. A tárlat anyagául pedig az ellátottak által, a művészetterápiás foglalkozásokon született alkotások szolgáltak. A megnyitón Szabó Zsolt, alpolgármester is részt vett.

Az alpolgármester köszöntőjében elmondta: a Jószolgálati Otthon Közalapítvány egy meghatározó intézménye a városnak. Az ott dolgozók minden nap azon munkálkodnak, hogy a gondozottak hétköznapjai boldogan és a legnagyobb odafigyelés mellett teljenek. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány immáron 30 éve örömet szerez az ellátottak számára különleges terápiás lehetőségeivel, amelynek gyümölcse ez a kiállítás is. 

A tárlatot Rohonczi ROHO István nyitotta meg. Arról beszélt, hogy az ellátottak munkáit az őszinteség és a szeretet lengi át, egyebek egyebek mellett ezért is ajánlja a szeptember 13-ig megtekinthető alkotásokat a városlakók figyelmébe. Kecskés Rózsa az intézmény vezetője arról beszélt, hogy a pandémiás időszak alatt sok hagyományos programjukat (pl. Önkéntesek Hete) kénytelenek voltak elhalasztani, így álmodtak egy nagyot és születésnapi programsorozattal egy héten át, minden nap ünnepelnek, amelybe a városlakókat is bevonják. A tárlattal kapcsolatban elmondta: a gondozottak sok művészeti ágban kipróbálták magukat, de a művészetterápián született alkotásokat még nem mutatták meg. Mint mondta "nincsenek ráírva, de vannak itt pandémiás képek is". A festészet művészetére két fejlesztő, Kóty Zsuzsanna és Tankó István tanították meg az ellátottakat, így jött létre ez a kiállítás. A képeket illetően szeptember 11-én, 17 órakor egy aukciót szerveznek majd, amelynek részeként lehet licitálni a megtetszett alkotásokra. 

Ünnepi programsorozatuk folytatódik, hiszen Szeptember 3-án, csütörtökön 30 éves lesz a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Ezen a napon 13 órától az ünneplésé lesz a főszerep, hiszen ekkor tartják jubileumi születésnapi megemlékezésüket, amelyre szeretettel várják régi dolgozóikat és támogatóikat is a Ligetközi intézménybe.

Ezt követően megrendezik a a Ragyogj kékben! elnevezésű programjukat az autizmus világnapjának tiszteletére: a korábbi években Ragyogj kékben, Dunaújváros! névre keresztelt rendezvény az idei évben a Ragyogj kékben! Ligeti kavalkád nevet kapta, amely egyúttal utal a helyszín változásra is: az eddigiektől eltérően nem a Városháza tér, hanem a Liget köz ad majd otthont az eseményeknek. A szeptember 5-én, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődő sorozatot Őze Áron, a Bartók Színház igazgatójának beszéde nyitja meg. Az egész napos rendezvényen színpadi fellépők, kézműves foglalkozások és mesekuckó is várja az érdeklődőket.

 

 

 

 

 

 

módosítva
2020. szeptember. 01.

facebook megosztás