fő tartalom

Legyenek "Tiszta utcák, tiszta terek"!

Hírkép: Legyenek "Tiszta utcák, tiszta terek"!

Az Európai Mobilitási Hét részeként 2020. szeptember 16 - 22. között az önkormányzat környezetvédelmi szakcsoportja idén is megrendezi a "Tiszta utcák, tiszta terek" elnevezésű várostakarítási akcióját. A már hagyománynak számító kezdeményezésre várják magánszemélyek, lakóközösségek, civilek, cégek és intézmények jelentkezését. A szervezők korlátozott számban védőkesztyűket és szemeteszsákokat is biztosítanak, az akcióban résztvevőknek pedig az a feladata, hogy lehetőségeikhez mérten, tegyék rendbe intézményi és lakókörnyezetüket, a város közterületein eldobott hulladékokat gyűjtsék össze, mintegy tiltakozásként a szemetelés ellen.

Amennyiben a résztvevők azt igénylik, a szervezők korlátozott számban védőkesztyűket és szemeteszsákokat is biztosítanak, amelyek átvehetők a Polgármesteri Hivatal portáján szeptember 10 - 15. között munkanapokon 8:00 - 16:00 óráig. Fontos tudni, hogy a megszedett zsákok elhelyezését előre pontosan meg kell adni az elszállítás megszervezése érdekében! Az akcióban részt nem vevő lakóktól pedig kérik, hogy fokozottabban ügyeljenek Dunaújváros tisztaságára, hiszen Dunaújváros a miénk, a lakóké. A várostakarítási akcióra a felhíváshoz csatolt dokumentum kitöltésével lehet jelentkezni szeptember 15-ig az alábbi címeken:

Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal
Dunaújváros, Városháza tér 1.
e-mail: kornyved@pmh.dunanet.hu

Csatolmány
Jelentkezési lap
  • Létrehozva: 2020. szeptember 10.