fő tartalom

Újabb akció nyújtott lehetőséget a város tisztítására

Hírkép: Újabb akció nyújtott lehetőséget a város tisztítására

A "Városvédők Újtelepért Egyesület" az E - Elektra Zrt. - vel közösen, hetedik alkalommal rendezte meg a már hagyománynak számító ÖKO - napot szombaton az Újtelepen. A reggel 8 órától kora délutánig tartó esemény részeként a városlakók megszabadulhattak a már fölöslegessé vált, kidobásra ítélt elektronikai hulladékaiktól. A műszaki és fémhulladékgyűjtés mellett, a volt Újtelepi iskolához kilátogatók gazdag program kínálatból válogathattak: regisztrálhatták például kerékpárjukat a BikeSafe akció részeként, megtekinthettek egy egzotikus rovar kiállítást, de volt lehetőségük véradásra is.

Kissné Fehér Éva, a "Városvédők Újtelepért Egyesület" elnöke elmondta: a fölöslegessé vált műszaki eszközöket nemcsak Újtelepről, hanem bármely városrészből, sőt, akár a szomszédos településekről is várták a kihelyezett konténerekbe. Az ÖKO - nappal több céljuk is volt: egyrészt, hogy a háztartásokban felgyülemlett műszaki és fémhulladékok ne az erdőkbe, zöld övezetekbe kerüljenek, szennyezve ezzel a környezetet; másrészt pedig a közösségépítés, hiszen a városrészi nap az elmúlt években már családi nappá avanzsált. Motyovszki Mátyás, Szántó Péter és Tóth Kálmán önkormányzati képviselők is részt vettek az eseményen, és segédkeztek a hulladékok konténerekre való felpakolásában. Tóth Kálmán a hulladékgyűjtéssel kapcsolatban elmondta: hosszabb távon mindenképpen arra kell készülni világszerte, hogy a szelektív hulladékgyűjtés egyre inkább előtérbe kerül, egyre nagyobb hangsúlyt kap, ezért is szerveznek időről időre újabb hulladékbegyűjtési alkalmakat.

A szervezők idén is gondoltak gyermekekre és felnőttekre egyaránt. Míg a kicsik a könyv - és kézműves vásárban nézelődhettek a helyben sütött kürtős kalács majszolása közben, addig a szülők regisztrálhatták kerékpárjukat a BikeSafe akció részeként, vagy véradással segíthettek. Mindezek mellett pedig megtekinthettek egy egzotikus rovar kiállítást is. A gyerekek nagy örömére idén is érkezett a Dunanett jóvoltából egy kukásautó, amelyet közelebbről is megnézhettek.

 

 

 

  • Frissítve: 2020. szeptember 27.
  • Létrehozva: 2020. szeptember 21.