Hála az áldozatos munkáért

Díjazta dolgozóit a Dunaújvárosi Óvoda: a pedagógusnapi elismeréseket a Margaréta Tagóvodában adták át. Az ünnepi eseményen Barta Endre alpolgármester is részt vett, aki egyebek mellett elmondta: az óvodapedagógusok nyugodtan tekinthetnek az önkormányzatra, a városvezetésre egyfajta bástyaként, amely támogatóan áll mögöttük, és közvetít a szülők visszajelzései, valamint az óvodai dolgozók között. Mint mondta, jó érzéssel töltötte el a város vezetését, hogy a nehéz helyzetekben is biztosan számíthattak a Dunaújvárosi Óvoda munkatársaira – már ezért is igyekeznek meghálálni áldozatos munkájukat.

Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője elmondta: a szervezet négy évvel korábban megalapította a Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa címet, amelyet évente 1-2 pedagógusnak ítélnek oda. Az idei évben ezt az elismerést Abbaffy Lászlóné Mária, valamint Feketéné Madár Erzsébet kapták. Emellett Gyenes Józsefné kiemelte: Kántorné Péterffy Judit a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjat vehette át az önkormányzattól, így ő is megérdemli a tapsot, Fülöp Mária, a Dunaújvárosi Óvoda humán igazgatója pedig a Dunaújváros Oktatásügyéért díjra bizonyult méltónak. Mellettük Abaffy Lászlóné, Kis Judit és Gillich Zsuzsanna a Pedagógus Életpályáért emlékérmet vehette át az önkormányzat közelmúltban tartott eseményén.

Emellett a Dunaújvárosi Óvoda mind a gazdasági vezetőnek, mind a tizenkét tagóvoda vezetőjének, illetve a főigazgatónak is jutalmat adott át példás munkája elismeréseként. Elismerték Brodmannné Csiky Edit, az Aprók Háza Tagóvoda, Markóné Kiss Andrea, az Aranyalma Tagóvoda, Szabó Tünde, a Bóbita Tagóvoda, Juhászné Nagy Marianna, a Csillagvirág Tagóvoda, Abaffy Lászlóné, a Duna- parti Tagóvoda, Lőrincz Andrea Ágnes, a Katica Tagóvoda, Vargáné Kovacsik Marianna, a Kincskereső Tagóvoda, Szirmainé Gubicza Margit, a Margaréta Tagóvoda, Ács Attiláné, a Napsugár Tagóvoda, Kissné Ividics Titanilla, a Római Városrészi Tagóvoda, és a Munkácsiné Markovics Éva, a Százszorszép Tagóvoda vezetőjének munkáját is.

módosítva
2020. október. 02.

facebook megosztás