fő tartalom

Közös tisztelgés a nemzeti gyásznapon

Hírkép: Közös tisztelgés a nemzeti gyásznapon

Október 6. az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja – nemzeti gyásznap. Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. Ezen a napon a magyarok világszerte, így itt, Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú hősiességéről, bátorságáról. A '48-as emlékműnél tartott eseményen Horváth Béla, hadtörténész mondott beszédet, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy emlékezni kell a múltunkra, a csapásokra, amelyek értek minket, hőseinkre, akik nélkül ma nem lehetnénk itt. A megemlékezés a koszorúzással folytatódott: elsőként városunk nevében Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester és Molnár Attila jegyző, majd Barta Endre alpolgármester és a "Rajta, Újváros!" frakció képviselői koszorúztak. Ezt követően Kálló Gergely országgyűlési képviselő, majd a nemzetiségi önkormányzatok, kulturális intézmények, és a helyi iskolák képviselői helyezték ez emlékezés virágait.

  • Létrehozva: 2020. október 7.