Pintér Tamás ünnepi beszéde

Tisztelt Polgármester úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Kedves kitüntetettek! Hölgyeim és Uraim!

„1956-ról szólni felelősség. Nagy felelősség, s ügyelni kell arra, hogy ne mondjunk közhelyeket, ne mondjunk olcsó politikai, történelmi fordulatokat. Mert 1956 olyan szellemi, erkölcsi tőkéje ennek a nemzetnek, amelynek be kell vonulnia évszázadokra a magyar történelmi mitológiába, ahonnan nehéz időkben is erőt lehet meríteni.” – 29 esztendővel ezelőtt Antall József mondta ezeket a gondolatokat. S mert nagyon mélyen egyetértek vele, igyekszem ennek meg is felelni.

1953-tól, Sztálin halála után lassanként enyhülni kezdett a diktatúra fojtogató levegője. 1956. februárjában Hruscsov – ugyan csak zárt körben – de kimondta Sztálin bűneit is. Néhány hónappal később Budapesten, elemi erővel tört felszínre a diktatúrával szembeni elégedetlenség. Itt Sztálinvárosban is azt mondták elég volt, s rögtön azzal kezdték, hogy megszabadultak a zsarnok nevétől és Sztálinvárosból újra Dunapentele lett.

Sokszor előfordul velünk magyarokkal, hogy olyan történelmi eseményeinket, olyan honfitársainkat gondoljuk világhíresnek, akik nem biztos, hogy valóban azok. 1956 nem ilyen. ’56 szabadságharca vitán felül világtörténelmi esemény, hiszen egy látszólag kis nép egy emberként megmozdult és olyan léket ütött a világ legnagyobb szuperhatalmán, amit aztán sosem tudtak teljesen helyrehozni. Nem véletlen, hogy ’56 a nemzeti mitológia része lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy úgy is magunkénak érezzük, hogy a résztvevők közül egyre kevesebben vannak velünk.  

Mint oly sokszor, ha Dunaújváros szóba kerül, az emberek csak legyintenek, mit akarnak ’56-al, hiszen ez egy kommunista város volt. Persze, ahogy máskor, így ezúttal is tévednek azok, akik lesajnálják városunkat. Tévednek, hiszen a vidéki Magyarország egyik legjelentősebb ellenállása itt Dunapentelén bontakozott ki. Pentelén, mert ahogy mondtam, a lakosok első dolga volt, hogy megszabadultak Sztálin nevétől. Ebben a városban közel 3000 ember jelentkezett fegyveres szolgálatra. S ez a város egészen november 7-éig tartotta magát a szovjet túlerővel szemben. Itt is van tehát mire büszkének lennie minden egyes dunaújvárosinak.

Persze akár 1848-49 forradalmáról, akár 1956 szabadságharcáról beszélünk, ritkán említjük azt, hogy milyen óriási ellentétek húzódtak a résztvevők, a vezetők között. ’56 varázslatos napjaiban ezek az ellentétek nem kerültek elő, mert a közös cél Magyarország függetlenségének visszaszerzése ezt felülírta. Számomra 2020-ban, ez ’56 legfontosabb üzenete: a magyarok minden ellentét, minden ideológiai különbség ellenére létre tudják hozni a nemzeti egységet. Én ezért dolgozom és erre bíztatom Önöket is. A mindennapjaink során erre törekedjünk, minden nap dolgozzunk meg azért, hogy minél inkább létrejöhessen a nemzeti egység.

„Nem a párt, nem a tanácsi vezetők voltak az utca urai, hanem a nép.” – ez olvasható az egyik Dunaújváros történetét feldolgozó könyv 1956 eseményeiről szóló lapján. Szíven ütő mondat ez, hiszen mi ez ha nem ’56 egyik legnagyobb eredménye? Ami akkor csak néhány mámoros napra valósulhatott meg, az ma már természetes. Ma már természetes, hogy az utca urai nem az önkormányzati, nem a kormányzati vezetők, hanem a nép. 1956 forradalmának egyik legnagyobb eredménye ez. A rendszerváltozás utáni évtizedek egyik legnagyobb kudarca viszont az, hogy ezt a nép legtöbbször elfelejti vagy éppen nem hiszi el. A mi dolgunk az, hogy világossá tegyük, hogy nyomatékosítsuk: az utca igenis a népé.

Ideje van a békének és ideje van a szabad emberek építkezésének – egy évvel ezelőtt frissen megválasztott polgármesterként mondtam ezt Önöknek. Most is ezt gondolom, és hívom Önöket tovább ezen az úton. Most is meg kell mutatnunk, hogy az utca mindannyiunké, a város mindannyiunké, meg kell mutatnunk, hogy ami a miénk azt oda kell adni Dunaújvárosnak. Én ezért fogok dolgozni. Számomra továbbra is mindenkinél csak az fog számítani, hogy tiszta-e a szív, jó-e a szándék, hozzá tud-e járulni közösségünk és városunk fejlődéséhez. Aki igen az nekem barátom, az nekem harcostársam azon az úton, ami előttem áll. Építsük tovább otthonunkat, Dunaújvárost!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!