A közönség választhatja ki a Top 3 Dunaújvárosiak Dalát
Már lehet szavazni a "Dunaújvárosiak Dala" verseny döntős produkcióira. A városlakók december 1-ig kiválaszthatják azt a Top 3 dalt, amelyek közül aztán egy újabb szavazás alkalmával kikerül a Dunaújvárosiak Dala. A helyi amatőr-és profi zenészeknek, zenekedvelőknek és dalszerzőknek egyaránt szóló versenyt még januárban hirdette meg a Bakelit Zenecentrum, közösen az önkormányzattal.
Barta Endre alpolgármester a Top 10 dal kihirdetése kapcsán tartott, korábbi sajtótájékoztatón elmondta: bár a pandémiás időszak jócskán felforgatta a mindennapokat, érintve a verseny lebonyolítását is, rengeteg produkció érkezett a felhívásra. „Örömmel vettük, hogy azokhoz, akikhez a verseny igazán szólt, a helyi zenekarok, zenészek alkalmazkodtak ehhez a helyzethez és rengeteg pályázatot adtak be erre a versenyre. Olyan dalok születtek, amelyekre büszkék lehetünk."- mondta Barta Endre alpolgármester.
Baki Endre producer arról beszélt,hogy a Bakelit Zenecentrum indulásakor végeztek egy kisebb kutatást a helyi előadók tekintetében, és döbbenten tapasztalták, hogy rengeteg zenekar van a városban, ennek kapcsán született meg januárban az a kezdeményezés, miszerint az önkormányzat és a Bakelit Zenecentrum közösen keresik a Dunaújvárosiak Dalát. „Arra buzdítottuk a helyi zenekarokat, hogy mutassák meg, mit gondolnak a városról, ahol élnek, tevékenykednek. Elképesztő produkciók születtek.”- mondta Baki Endre. A zsűri és a városlakók közös munkája pedig még csak most kezdődik, ugyanis a Top 3 dalt a közönség szavazatai alapján választják ki: a dunaújvárosiak első körben december 1-ig szavazhatnak kedvenc produkcióikra. A dobogós dalok közül pedig egy újabb szavazáson kiderül, hogy melyik szerzemény lesz a Dunaújvárosiak Dala.
A döntő produkciókra az alábbi linken lehet szavazni: https://bit.ly/3kzgxbq