2026. jan. 14.
Bódog
Dr. Baburin Alexandr (1965 – 2020)
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Dr. Baburin Alexandr fogorvos
méltósággal viselt rövid lefolyású betegség után 55 éves korában 2020. december 4-én, pénteken elhunyt.
Dr. Baburin Alexandr 1965. július 25-én született Tiraszpol-ban, a volt Szovjetunió területén. 1987-ben szerezte fogorvosi diplomáját. Az orvosi egyetemen, Leningrádban (a mai Szentpéterváron) ismerkedett meg későbbi feleségével Dr. Kecskés Borbálával. A szerelem Magyarországra, Dunaújvárosba hozta, ahol családot alapítottak. Az élet fintora, hogy fiúk nemrég Oroszországban, Moszkvában találta meg szerelmét és oda költözött. Baburin, vagy Szása - ahogy sokan ismerték - 1990-ben fog és szájbetegségekből szakvizsgázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1988-1996-tól dolgozott a Szent Pantaleon Kórház kötelékében, majd Dunaújváros Megyei Jogú Város 12-es fogorvosi körzet betegeit látta el. Fogorvosi ellátásra szoruló betegei szerették életvidám, megnyugtató személyiségét, biztos, precíz munkáját. Szabadidejében sokat sportolt, szeretett főzni, párjával, barátaival kirándulni. Kórházi rendezvényeken rendszeresen részt vett, barátságos természetével, pozitív életszemléletével könnyen a társaság színfoltjává tudott válni.
Nagyszerű, széles látókörű, mélyen érző, hívő, sokszínű ember és alapos, kiváló fogorvos volt.
A temetése szűk családi körben a dunaújvárosi temetőben lesz, december 16-án 10 órakor. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szent Pantaleon Kórház osztozik a család és hozzátartozók fájdalmában.
Nyugodjék békében!