Dr. Bakos Károly (1923-2020)
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára
Dr. Bakos Károly,
2020. december 12-én, életének 98. évében elhunyt.
Dr. Bakos Károly 1923. november 1-én született tősgyökeres dunapenteleiként, tisztes iparos családban. Odaadó szülői gondoskodásukkal az ifjú Bakos Károlyt a Dunapentelei Állami Elemi Népiskola elvégzése után a Kőszegi Szent Benedek Rendi Gimnáziumba íratták, ahol 1941-ben érettségizett. Tanulmányi útja a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára vezetett, ahol 1946-ban megvédte jogi diplomáját.
Városunkba 1952-ben sodorta vissza az élet, amely akkor már a Sztálinváros nevet viselte. 1953-tól mintegy örök munkahelyhez kötődött, a Vasműhöz, ahol ügyvédi szakvizsgát is tett, és az 1983-as nyugdíjba vonulása óta itt kamatoztatta jogtudását.
30 évig volt a Dunaújvárosi Munkásszövetkezet igazgatósági tagja, 1997-től a Dunaújvárosi Választási Bizottságnak a tagja, 2003-tól elnöke. Tartalmas életpályája nem lehetett volna teljes Pentele szolgálata nélkül. Mintegy két évtizedig a Pentele Baráti Kör aktív tagja, jogi tanácsadója, segítője volt. Sokat dolgozott azért, hogy Pentele megőrizze értékeit, kulturális emlékeit. Meghatározó szerepe volt a II. Világháborús- és az 1848-as emlékmű létrehozásában. Elévülhetetlen érdemei vannak a Kistemető megmentésében, gondozottságának újraélesztésében. Aktív közreműködésének egyik gyümölcse a Ráctemplom tatarozása, restaurálása.
Aktív közéleti és hagyományőrző tevékenységét 2009-ben Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címmel ismerték el.
Dr. Bakos Károly nem csak szakmája, de Pentele kulturális örökségének megőrzése iránt is elhivatott, közéleti ember volt.
Dr. Bakos Károlyt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti, búcsúztatására 2020. december 21-én (hétfőn) 10 órakor kerül sor a dunaújvárosi köztemetőben, ezt követően szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.