Dunaújváros kenyere - ezúttal a Városvédők Újtelepért Egyesületnek
432 500 forint és 8650 darab eladott burgonyás kenyér - a Dunaújváros kenyere akció elmúlt három hónapjában minden, a Szécsényi Pékség ezzel a megjelöléssel ellátott termékének árából 50 forinttal a Városvédők Újtelepért Egyesületet támogatták a városlakók. A befolyt összeget Pintér Tamás polgármester félmillió forintra kerekítette.
Pintér Tamás, az akció keddi sajtótájékoztatóján elmondta: ezúttal is jó helyre került az összeg, hiszen egy olyan közösségről van szó, akiknek a tagjai rengeteget tesznek Dunaújvárosért. Egyesületi tevékenységük példamutató.
- A Városvédők Újtelepért Egyesület rengeteget tesz a közösségükért, azokért az emberekért, akik a környezetükben laknak, de elmondhatom, hogy az egész városnak olyan programokat tudnak adni, amelyre büszkék lehetünk.
Az összeget szimbolizáló csekket Kissné Fehér Éva, az egyesület elnöke vette át a polgármestertől:
- Nagyon bizakodóak vagyunk, és nagyon szeretnénk az újtelepi piknikre költeni ezt a pénzt. Remélem ez már vírustemető piknik lesz, hiszen egy éve nem volt semmilyen rendezvényünk. Természetesen vannak meglepetés programjaink. A mi egyesületünk arról híres, hogy mindig valami kis meglepetéssel készülünk a lakóknak. Köszönjük a Szécsényi Pékségnek ezt a felajánlást, illetve a kedves vásárlóknak.
Az adományt a polgármester 500 ezer forintra kerekítette, és egyben bejelentette az akció következő kedvezményezettjét is. Mint mondta: bár az elvonások miatt az önkormányzat rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, ez nem akadályozhatja meg őket abban, hogy segítsék azokat a szervezeteket, amelyek fizikai vagy lelki támogatást nyújtanak az embereknek.
- Mindenképpen olyan szervezetről beszélhetünk, akik tényleges lelki feltöltődést nyújtanak a városlakóknak, akik követik az ő munkájukat. A következő negyed éves gyűjtést a Dunaújvárosi Vegyeskarnak szeretnénk majd átadni. Rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen az elmúlt időszakban, és sajnos előre láthatóan a következő 1-2 hónapban sem tudnak olyan fellépéseket nyújtani, amelyre mindannyiunknak nagyon nagy szüksége lenne. Azt gondolom, hogy ezzel az összeggel tudunk most segíteni.
Kurucz Gergely, a Dunaújvárosi Vegyeskar vezetője megköszönte a lehetőséget, és beszélt arról is, hogy mire kívánják majd költeni az összeget.
- Az akciót illetően az elmúlt években minden alkalommal úgy éreztem, hogy minden egyes kiválasztott intézmény, iskola, kórházi osztály, közösség nagyon megérdemelte ezt a felajánlást. Jó érzés az, hogy egy ilyen pandémia sújtotta nehéz időszakban, amikor nem próbálunk, nem koncertezhetünk, eszébe jutottunk itt a város közösségének. Most még nem tudom, hogy vendég szólistákra, fellépő ruhára vagy kottára költjük-e, de lesz helye, abban biztos vagyok. Nagyon örülünk a felajánlásnak.
A jótékonysági akció tehát folytatódik: a következő hónapokban a Dunaújvárosi Vegyeskar részesül a felajánlásból, a vásárlók minden Dunaújváros Kenyere megvásárlása után 50 forinttal támogatják az zenekart, amely a tavalyi évben egyébként bekerült a Települési Értéktárba kulturális örökség kategóriában.