fő tartalom

Április 23-ig van lehetőség az óvodai beíratásokra

Hírkép: Április 23-ig van lehetőség az óvodai beíratásokra

Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával tartott megbeszélést Barta Endre alpolgármester az idei óvodai beíratásról. Ez április 7-én és 8-án zajlott, azonban idén a megszokotthoz képest jóval kevesebb a beíratottak száma. Mint azt Gyenes Éva hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy legkésőbb április 23-ig pótolják a szülők a jelentkezést, mert ezután már nem lesz lehetőség referencia sorrend megjelölésére, és abba az intézménybe nyer majd felvételt a gyermek, ahol hely marad.

- Nagyon fontos lenne, hogy azok a szülők, akik még nem éltek a beíratás lehetőségével, tegyék meg, mert bizonyos városrészekben sokkal több a kisgyerek, vagyis 100 százalékosan feltöltjük azokat az óvodákat, és előfordulhat, hogy  hiába szeretné abba az óvodába íratni a csemetét a szülő, már nem lesz hely, így másik intézménybe kerül. Meghosszabbítottuk a határidőt, április 23-ig pótolhatják a szülők a beíratást.

Mint kiemelte, a pandémia miatt idén is csak online tájékozódhatnak a szülők az óvodákról.

- A járványügyi helyzet okozta szigorítások miatt intézményeinkről csak online tájékozódhatnak a szülők – mondta Gyenes Józsefné. Mint ismertette, évről – évre bevett szokás, hogy a szülők a beíratás előtti időszakban személyesen tekinthetik meg az általuk preferált intézményeket, megismerkedhetnek az óvónőkkel, és ezáltal könnyebb az óvoda kiválasztása. Idén azonban – akár csak tavaly –  a pandémia miatt ez elmarad.

- Frissítettük a honlapunkat, ahol mind a 12 óvodánk rövid ismertetője és programja megtalálható, segítséget nyújtva ezzel a szülőknek a választásban. Mindezek mellett a beiratkozáshoz szükséges adatlapot is itt találják meg, amelyet a valós adatok alapján kérünk kitölteni. A kitöltés után a szülők aláírva, beszkennelve elküldhetik a beiratasovoda@gmail.com e-mail címre, vagy papíralapon az erre a célra a Lilla közi intézményünkben kihelyezett gyűjtődobozba is bedobhatják azt április 23-ig nyitvatartási időben. Ugyanitt a portán  felvehetőek a kinyomtatott dokumentumok, ha esetleg valaki nem jutna informatikai felülethez - részletezte a jelentkezés menetét Gyenes Józsefné.

Az intézményvezető kiemelte még, hogy a szülőknek az adatlapon három óvodát kötelező megjelölniük. Arra kéri őket, hogy azt a három óvodát jelöljék meg, ahová szívesen íratnák be a gyerkőcüket. Ugyanakkor, mint ahogyan fogalmazott „igencsak összetett, hogy egy gyermek melyik óvodába kerül”, hiszen sok szempontot figyelembe kell venniük. Ilyen például az, hogy az adott óvoda milyen távolságra helyezkedik el a lakóhelytől, illetve a szülő munkahelyétől.

  • Frissítve: 2021. április 15.
  • Létrehozva: 2021. április 14.