fő tartalom

Jubilált a Dunaújváros Kenyere akció

Hírkép: Jubilált a Dunaújváros Kenyere akció

Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője átadták a "Dunaújváros Kenyere" akció elmúlt három hónapjából befolyt összeget: január 1-jétől március végéig több mint 400 ezer forint gyűlt össze. A jótékonysági program jubilált: a dunaújvárosiak 20. alkalommal segítettek a kenyér erejével – ezúttal a Dunaújvárosi Vegyeskar számára.

 

Pintér Tamás polgármester a keddi sajtótájékoztatón ismertette, hogy az elmúlt negyedévben összesen 8410 darab város kenyere fogyott, így a Dunaújvárosi Vegyeskar részére 420 500 forint gyűlt össze. Pintér Tamás mint mondta: az akció országosan is egyedülálló, amely egyebek mellett azért is kiemelkedő, mert az „itt élők segítenek az itt élőknek”.

– Ez a kezdeményezés már azért is nagyszerű, mert az itt élők segítenek az itt élőknek. Nekünk pedig az a felelősségünk, hogy a legjobb helyekre juttassuk el ezeket az összegeket. Ez az alkalom jubileumi esemény, hiszen a dunaújvárosiak 20. alkalommal segíthetnek a kenyér erejével. Azt gondolom a Dunaújvárosi Vegyeskar az, amely szervezet az elmúlt időszakban az egész országban jó hírét vitte városunknak, de még határon túl is. 2020-ban Települési Értéktárunkba is bekerültek kulturális örökség kategóriában. Büszkék vagyunk rájuk!

Az összeget szimbolizáló csekket Ácsné Tóth Erika, a Dunaújvárosi Vegyeskar elnöke vette át a polgármestertől:

– Köszönjük, hogy gondoltak ránk. A járványhelyzet minket is nehéz helyzetbe hozott: lassan egy éve nem tudtunk próbálni. Bízunk abban, hogy augusztusban folytathatjuk a munkánkat, és a tervezett négy napos kórus-táborban fel tudunk készülni a következő évadra. Az összegyűlt adomány egy részét a tábor költségeire szánjuk, illetve kottára költjük majd – mondta az elnök.

Az adományt a polgármester 500 ezer forintra kerekítette, és elmondta, hogy a jótékonysági akció folytatódik, és bejelentette a következő kedvezményezettet.

A következő kedvezményezett a Szent Pantaleon Kórház Infektológiai Osztálya lesz. Azt gondolom, hogy a jelenlegi vírus helyzetre való tekintettel is a legnagyobb küzdelmet az egészségügyben dolgozók végzik. Rendkívül komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megőrizzük egészségünket, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből. A legnagyobb hálával és köszönettel tartozunk nekik.

Dr. Kecskés Borbála az Infektológiai Osztály osztályvezető főorvosa megköszönte a lehetőséget.

– Azt gondolom, hogy egy kicsit kibővült az Infektológiai Osztály. Több mint egy éve tart a járványhelyzet. Most gyakorlatilag úgy hívjuk, hogy Covid – részleg. Tizenegy részlegen dolgozunk az intézményben. Amikor a kórház kijelölésre kerül, akkor országos feladatokat is ellátunk a betegellátásban. Azt gondolom ez az adomány jó helyre kerül, és igyekszünk megtalálni a módját, helyét, ahol ezt fel tudjuk használni.

Az akció folytatódik: a következő hónapokban a vevők minden Dunaújváros Kenyere megvásárlása után 50 forinttal támogatják a Szent Pantaleon Kórház Infektológiai Osztályát

 

 

  • Létrehozva: 2021. április 20.