fő tartalom

Bevált az új rendszerű lomtalanítás – májusban folytatódik

Hírkép: Bevált az új rendszerű lomtalanítás – májusban folytatódik

Újabb helyszíneken, elektronikai hulladékgyűjtéssel kiegészülve indul Dunaújvárosban az idei társasházi lomtalanítási akció, amely a tavalyi évtől már egy új, a korábbiakhoz mérten sokkal hatékonyabb rendszer mentén zajlik. Idén összesen 13 alkalommal szabadulhatnak meg a városlakók a már feleslegessé vált, kidobásra ítélt, használaton kívüli tárgyaiktól - elsőként május 1-jén, szombaton 7 és 15 óra között.

- Az idei lomtalanítási akció sorozatot a Római városrészben kezdjük: négy helyszínen lesznek gyűjtőkonténerek, amelyek közül az egyik ponton a már nem használt elektronikai hulladéktól  is megszabadulhatnak a lakók – kezdte Mezei Zsolt alpolgármester. Mint mondta, a korábbi években a kihelyezett konténerek napokig, hetekig csúfították a városképet, és ez zavarta a lakosokat. Mindezek mellett a gyűjtőedényekbe rengeteg nem oda illő hulladék is került.

- A tavalyi évben teljesen átszerveztük a lomtalanítás rendszerét, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy bevált. Az idei évben is az új rendszer mentén folytatjuk a munkát, annyi kiegészítéssel, hogy minden lomtalanítási alkalomkor lesz egy konténer, külön az elektronikai kacatoknak is. Mindezek mellett pedig változik néhány helyszín, közelebb hozzuk  a lakókhoz, mégpedig azért, hogy minél több embernek könnyebben elérhető legyen a lomtalanítás lehetősége. Mindezek mellett igyekszünk több önkéntest bevonni  - ismertette Mezei Zsolt.

Idén összesen 13 alkalommal inthetnek búcsút a lakók a már nem használt, kidobásra ítélt tárgyaknak, így például a régi bútordaraboknak, ruhaneműknek, könyveknek vagy gyerekjátékoknak.

Az akció sorozat tehát 2021. május 1-jén a Római városrészben indul: a Domanovszky téri nagy parkolóban, a Fáy András utcai nagy parkolóban, a Pajtás utca-Petőfi és óvoda közötti részen, valamint a Domanovszky téri szelektív sziget mellett lesznek a kihelyezett gyűjtőkonténerek, ahol a korábbiakhoz hasonlóan polgárőrök és önkéntesek lesznek a lakók segítségére.

A pontos dátumok és helyszínek alább olvashatók:

Lomtalanítási időpontok és helyszínek - 2021
Lomtalanítási időpontok és helyszínek - 2021

  • Frissítve: 2021. október 29.
  • Létrehozva: 2021. április 25.