Új helyszínen várja a gyermekeket a napközis tábor
Már lehet jelentkezni az önkormányzat és a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) közös nyári napközis táborába, amely 2021. június 21-től nyolc héten át változatos programokkal várja a gyermekeket. Idén új helyszín, az Aquantis élményfürdő külső területe ad otthont a tábornak.
– A tavalyi évben a Szalki-szigeti kemping volt hangos a táborozó gyerekzsivajtól, idén azonban az élményfürdő külső részén nyújtunk kikapcsolódást a gyermekek számára – mondta a GESZ-szel és a DVG Zrt.-vel való közös egyeztetésen Barta Endre alpolgármester.
Mint kiemelte a tavalyi évhez hasonlóan idén is támogatják a gyermektábort, amelyre mintegy 8 millió forintot különített el az önkormányzat.
– Ha csak arra gondolunk, hogy milyen időszakot élünk, mindannyian vágyunk a korábbi, szabadabb életünkre. Szeretnénk a gyermekeknek örömet szerezni a tábor által, hogy felhőtlenül, korlátok nélkül tölthessék a nyári szünetet a barátaikkal együtt. Biztos vagyok abban, hogy a napközis tábor nyújtotta színes programokkal még inkább feltöltődnek a lehetséges szeptemberi iskolakezdésre – tette hozzá az alpolgármester.
A két hetes turnusokban működő tábor június 21-én indul, ahová folyamatosan lehet jelentkezni a jelentkezési lap és a szülői nyilatkozat kitöltésével, valamint az abban foglaltak figyelembevételével.
– A dokumentumok a város hivatalos honlapján, a GESZ Facebook és weboldalán is megtalálhatóak. A nyilatkozatokat az első napon, a nevelőknek kell majd átadni, a GESZ-hez pedig a jelentkezési lapokat elküldeni a dgesznapkozistabor@gmail.com címre, vagy személyesen központunkba a Dózsa György út 35/A. –ba. Fontos tudni, hogy a napközis táborban diétás étkezést nem tudunk biztosítani a gyermekek számára – ismertette a részleteket Farkasné Vörös Magdolna, a GESZ igazgatója.
Hozzátette a napközis nyári tábor napi díja 1000 Ft/ nap, az étkezési díj összege 707 Ft/ nap.
Csatolmány | Méret |
---|---|
Jelentkezési lap | 189.59 KB |
ÁNTSZ nyilatkozat | 296.45 KB |
Nyilatkozat törvényes képviselő részére | 64.29 KB |