Május 12-én világszerte az ápolókat, ápolónőket köszöntjük

1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja - születése kétszázegyedik évfordulójának alkalmából ünnepeljük ma az Ápolók napját. Ennek apropóján Pintér Tamás polgármester fogadta a Szent Pantaleon Kórház főápolóit dr. Székely Károllyal, a Szociális, Egészségügyi és Lakhatási Bizottság elnökével és Mezei Zsolt alpolgármesterrel, hogy egy kis ajándékot adjanak át nekik, megköszönve ezzel azt a hihetetlen munkát, amit értünk, dunaújvárosi emberekért végeznek az ápolók nap, mint nap.
 

- A Szent Pantaleon Kórház óriási területet lát el, nem csak most, hanem folyamatosan. Az itt dolgozó ápolók szakmai elhivatottsága nélkül nagy bajban lennénk. Így volt ez eddig is, de a most dúló járvány ezt még világosabbá tette. Bízom benne, hogy hamarosan mindannyian fellegezhetünk. Ezt kívánom az ápolóinknak is, hiszen nekik, ennek a helyzetnek a lelki terheit is cipelniük kell. Hálás köszönet nekik ezért! - fogalmazott Pintér Tamás.

[node:title]

módosítva
2021. május. 12.

facebook megosztás