Jelenlegi hely
Fülöp Imre
Fülöp Imre 1931. május 7-én született Alsósófalván. Életét így mesélte el nekünk.1931. május 7-én születtem az erdélyi Alsósófalván, ahol iskolás és gyermekéveimet is töltöttem. 7 osztályt végeztem. A gondtalan gyermekéveim hamar véget értek, ugyanis 15 évesen már munkába álltam a családi gazdaságban.
Mellette az erdőn kezdtem el dolgozni, fakitermeléssel is foglalkoztam. Akkoriban egyébként teljesen általános volt, hogy a fiúgyermekek az általános iskola elvégzését követően a szüleiknek segítve korán munkába álltak. Az 1940-es években a háború borzalmaiból is bőven kijutott: az éhezés és a nélkülözés mellett a családi gazdaság kifosztását is megszenvedtük a családommal.
17 évesen a cselédéletet is megtapasztaltam egy rövid időre, azonban a kötelesség hamar haza szólított. Édesapám sajnos korán elhunyt, 1950-től családfenntartóvá előlépve láttam el a ház körüli teendőket, és az otthoni munka mellett az erdészet jelentette számunkra a megélhetést.
1953-ban elvittek munkaszolgálatra katonának, ahonnan 1956-ban szereltem le. 1959-ben megnősültem, 1960-ban megszületett első lánygyermekem, aki csecsemőkori tüdőgyulladás miatt a fél éves kort sem élhette meg. 1962-ben Julianna néven újabb kislányom született, majd három év múlva a világra jött húga, Margit is.
A 60-as évek kollektivizálása során mindent elvettek tőlünk, így családommal a szülőföldemet hátrahagyva 1967-ben a Temesvár melletti Újszentesre költöztünk. A helyi termelőszövetkezetben kezdtem el dolgozni, majd 18 évet húztam le a temesvári szövőszék gyárban. Édesapámtól fiatalon kitanultam az ács szakmát is, így a gyári munka mellett ácsként egészítettem ki fizetésemet, egészen 1993-ig - akkor ugyanis nyugdíjba vonultam. Újszentesen sok családi ház épült fel a kezeim munkájának köszönhetően.
1997-ben feleségemmel együtt követtem gyermekeimet Magyarországra és Dunaújvárosban telepedtünk le. Az összegyűjtött pénzemből vettünk egy lakást és egy kis kertet, amit a mai napig nagy gonddal művelek. Amikor csak tehetem kimegyek a kertembe. Feleségem, Lídia, 2018-ban elhunyt, azóta a kis kert a mindenem, és persze a lányaim és unokáim. Ha tehetem, minden nap kisétálok, hogy gondozzam a veteményesemet. Három unokám és két dédunokám van, akikkel szűk családi körben ünnepeltük együtt 90. születésnapomat.