fő tartalom

Július 30-ig nyolc kategóriában lehet nevezni a „Virágos Dunaújvárosért” versenyre

Hírkép: Július 30-ig nyolc kategóriában lehet nevezni a „Virágos Dunaújvárosért” versenyre

A tavalyi évben 21. alkalommal hirdették meg a „Virágos Dunaújvárosért” versenyt, amely évről évre egyre népszerűbb. A Polgármesteri Hivatal Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztálya által kiírt versenyre akkor hét kategóriában 71 városlakó nevezett 82 pályázattal. A megmérettetés célja minden évben kettős: a lakosság szemlélet formálása és a város szépítése.

 

Dunaújváros rengeteg panel épületből áll, és ezáltal a verseny által méginkább virágosabb, színesebb, esztétikusabb lesz a város, hiszen szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak a kertek, sokkal vonzóbbá teszik és szépítik városunkat. A pozitív városkép kialakításához a lakók idén is hozzájárulhatnak, hiszen a virágosítási verseny idén sem marad el: az önkormányzat környezetvédelmi osztálya idén már huszonkettedik alkalommal hirdeti meg a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt, amelyre nyolc kategóriában várjuk a nevezéseket. Keressük a legszebben virágosított erkélyeket, ablakokat, lakosság által gondozott előkerteket, virágládákat, üzlet, intézmény és családi házas előkerteket, homlokzatokat. A nevezéseket a www.dunaujvaros.hu weboldalról letölthető nevezési lapon kell benyújtani. A pályázatokat elektronikus úton, a viragositas@dunaujvaros.hu-ra várjuk. A jelentkezési határidő: 2021. július 30.

A "Virágos Dunaújvárosért 2021"- versenyre az alábbi kategóriákban lehet nevezni:

  • A legszebb közterületi lakossági előkert
  • A legszebb lakosság által virágosított ablak és/vagy franciaerkély
  • A legszebb lakosság által virágosított erkély
  • A legszebb lakosság által virágosított közterületi virágláda
  • A legszebb virágosított intézményudvar és/vagy homlokzat
  • A legszebb családi házas előkert
  • A legszebb virágosított üzlet/vállalkozás előkert és/vagy homlokzat
  • A legszebb közterületi társasházi lakossági előkert

Július 30-ig nyolc kategóriában lehet nevezni a „Virágos Dunaújvárosért” versenyre

A különböző kategóriákban az első 3 helyezettet díjazzuk. Több színvonalas virágosított helyszín esetén különdíjakat adunk ki. A benevezéshez csatolni kell legalább egy db fényképet a virágosított részről (elektronikusan is beküldhető, maximum 10 db fénykép). Egy virágosított helyszínre csak egy pályázat nyújtható be! Az azonos helyszínre beérkezett több pályázatot egyként kezeljük.

A helyezéssel és a díjazással kapcsolatosan utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Észrevételeiket elégedettségi felmérőlapunkon jelezhetik, amelyet minden pályázónak a rendelkezésére bocsátunk.

A nevezéseket a felhíváshoz csatolt nevezési lapon kell benyújtani.

A pályázatokat elsősorban elektronikus úton várjuk a viragositas@dunaujvaros.hu e-mail, vagy postai úton az alábbi címre:

 

Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály
Petrovickijné Dr. Angerer Ildikó környezetvédelmi vezető ügyintéző
2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. "A" épület 9. emelet 910. - 912. iroda

viragositas@dunaujvaros.hu

 

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2021. október hónapban.

Csatolmány
Nevezési lap
  • Létrehozva: 2021. július 22.