Szabó Zsolt: a dunaújvárosiak is megérdemlik azt, ami mindenki másnak jár az országban, a meleg otthonokat és a forró vizet

Ajándék a Pomázi cégcsoportnak – ezzel a sokatmondó címmel tartott rendkívüli sajtótájékoztatót a DVCSH-val kötött szerződés felbontása kapcsán Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester a Városháza "C" szárnyában csütörtök reggel.

 

Mint felidézte, Pintér Tamás polgármester hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy az önkormányzat felmondja a DVCSH Kft.-vel fennálló szolgáltatási szerződést. Az alpolgármester szerint fontos hangsúlyozni – mert sokan félreértik a helyzetet –, hogy jelenleg még a szolgáltató felé kell teljesíteni a lakosságnak:

– Az érvényben lévő szerződések szerint június 30-ig a DVCSH Kft. szolgáltatja a távhőt, és egészen december 31-ig a vizet – vagyis az eddig az időpontig elfogyasztott hőt és vizet a társaság számlázza ki. Ez érinti a tartozásokat is, hiszen azok is az említett határnapok előtt keletkeztek – ezeket tehát a DVCSH-nak kell megfizetni.

A távhőszolgáltatást júliustól az önkormányzati tulajdonban lévő DVG Zrt. veszi át, hangsúlyozta Szabó Zsolt, megjegyezve, hogy a DVG Zrt. feladatellátásához szükséges engedélyezési folyamatok a tervek szerint haladnak, jelenleg semmilyen akadályozó tényezőt nem látnak, ami az indulást veszélyeztetné.

A lépést megtételekor már tudták, hogy az ellenérdekelt felek mindent megtesznek azért, hogy akadályozzák a munkát, nyomatékosította Szabó Zsolt, aki szerint azonban a városlakók érdekei szerint cselekedtek:

– A bejelentés óta világosan látható, hogy a Pomázi-cégcsoport nehezen engedi el az eddig fejőstehénnek használt várost, különböző jogi szankciókkal fenyegetik az önkormányzatot. Mivel egy szövevényes céghálóról beszélünk, nem kevés fenyegető levél érkezik hozzánk. Az egyik legutóbbi fenyegetésük arra irányul, hogy a DVG Zrt.-t, amely jelenleg a DVCSH Kft. többségi tulajdonosa, kizárják a társaságból. Önmagában is elképesztő lépés ez, de kíváncsian várjuk, hogy a hatályos Polgári Törvénykönyv és a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szerint ezt miként kívánják ezt végrehajtani. Mert álláspontunk szerint ez nem lehetséges – így ezek a levelek csupán kétségbeesett próbálkozások a meghátráltatásunkra.

[node:title]

Szabó Zsolt hangsúlyozta, annak érdekében, hogy a munkájukat segítse, a tájékoztató után elküldi Pomázi Csabának a hatályos Polgári Törvénykönyvet: 

– Ezek alapján én azt javaslom, Pomázi úrnak, hogy keressen olyan jogászokat, akik egy másodéves joghallgató szintjénél jobban ismerik a Polgári Törvénykönyvet, vagy tájékozódjon a pontos jogszabályokról. Küldhetnek akármennyi levelet, fenyegethetnek akármivel, nem fogunk meghátrálni. Folytatjuk tovább a munkát, mert a dunaújvárosiak is megérdemlik azt, ami mindenki másnak jár az országban: a meleg otthonokat és a forró vizet.

 

módosítva
2021. május. 28.

facebook megosztás