Jelenlegi hely
Fehérvári Antal
Fehérvári Antal 1931. június 14-én született Rácalmáson. Életét így mesélte el nekünk.
1931.06.14-én születtem Rácalmáson. Gyermekkorom Dunapentelén telt, itt nőttem fel egy nyolc gyermekes család negyedik gyermekeként. Földművelésből éltünk, de szakmát szerettem volna tanulni, ami sikerült is, hiszen férfi szabó mesterlevelet szereztem és több mint 40 éven keresztül végeztem ezt a csodálatos munkát.
A feleségét is itt ismertem meg, aki Adonyból jött a várost építeni. Megszerettük egymást, összeházasodtunk és 65 évig éltünk együtt szeretetben és boldogságban, egészen 2019-ig, feleségem haláláig. Az 50-es évek elején nagy munkába fogtunk, felépítettük házunkat az Újtelepen, ahol a mai napig is élek. Két gyermekünk született, akik 4 unokával ajándékoztak meg, és már 3 dédunokának is örülhetek. Fiatalabb koromban nagyon aktív életet éltem, szívesen dolgoztam a lakó-közösségért, tanácstag voltam és az utcában én szerveztem meg a vezetékes víz- és gáz házakba való bevezetését.
Sokáig dolgoztam szalagvezetőként a ruhagyárban, majd Pálhalmán varrtam a feleségemmel együtt a BV intézetben az egyenruhákat. Több alkalommal nyertem országos szabászversenyt. Tudásomat igyekeztem átadni a fiatalok számára, sok éven keresztül voltak ipari tanulóim, akiknek megtanítottam a szakma fortélyait. Nyugdíjba vonulásom után sem tétlenkedtem, sokat foglalkoztam az unokákkal: vittem Őket a Duna partra focizni, játszani. Rengeteget kertészkedtem, mindig szépítgetem, gondozom a házat és a kertet. Feleségem betegsége és elvesztése nagyon megviselt. 65 éven keresztül elválaszthatatlanok voltunk, hiszen együtt is dolgoztunk. A családom szeretettel vesz körül és tartja bennem a lelket. A mai napig egyedül élek szeretett otthonomban. Segítséggel ugyan, de ellátom magam, sokat sétálok és tevékenykedek, gyönyörködök a kertemben, ahol zöldségeket, gyümölcsöket, szőlőt termelek, amiből finom, egészséges ételeket készít a nekem a család. Nagyon szeretem a kertben növő gyönyörű virágokat is. Valószínűleg ennek köszönhetem jó egészségemet és fiatalosságomat még ennyi idősen is.