Dr. Kántor Károly (1936-2021)
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja,
hogy Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, volt önkormányzati képviselő
Dr. Kántor Károly
életének 85. évében elhunyt.
Kántor Károly 1936-ban született Ácson, hétgyermekes család ötödik gyermekeként. Az általános és középiskolát Komáromban végezte, majd 1956-ban felvették az ELTE Természettudományi Karára, ahol 1961-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát kapott. Öt évig tanított az Egyesített Tiszti Iskolán, majd 1966-ban pályázott a Dunaújvárosi Főiskola akkori jogelőd intézményébe, matematika tantárgy oktatására.
Igazi kezdeményező, útkereső személyiség volt; hét éven át tanított matematikát, de már a '70-es évek elejétől számítástechnika irányba szakosodott. Szakmai pályáját is ez jellemezte – egyik tagja volt az úgynevezett R20 nagyszámítógép használatára kiképzett csoportnak, miközben 1974-ben doktorátust szerzett az ELTE Természettudományi Karán számelméleti témában.
Egészen nyugállományba vonulásáig hűséges volt szeretett intézményéhez, egész generációkat, túlzás nélkül hallgatók ezreit vezette be az informatika, a programozás, a számítástechnika rejtelmeibe. 1996-os nyugalmazásáig főiskolai docensként főleg számítógép programozást tanított a főiskolán – 30 éven át munkálkodott az intézmény kötelékében.
Nyugdíjasként is folyamatosan dolgozott, dunaújvárosi középiskolákban tanított matematikát és fizikát – a Dunaferr és a Rosti iskolában munkálkodott, halála napjáig. Imádott tanítani, szerette a fiatalokat. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el – nyugállományba vonulásakor, 1996-ban Pedagógus Életpálya Emlékéremmel jutalmazták, 2012-ben Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett, 2013-ban Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.
Ízig-vérig pedagógus volt, de igazi lokálpatriótaként közéleti szerepet is vállalt – tanári munkája mellett több mint két évtizeden át a Dózsa Lakásszövetkezet igazgatóságának elnöke volt, a helyi önkormányzatiság második ciklusában, 2002-2006 között a LÉSZ képviseletében önkormányzati képviselőként is dolgozott szeretett városáért. 1967-ben alapított családot, egy fia született, feleségével több mint fél évszázadon át éltek együtt – három imádott unokája is gyászolja.
Dr. Kántor Károly 85 évesen, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából – de emléke él. Béke poraira, legyen neki könnyű a föld!