fő tartalom

Visszavonták a DVCSH engedélyét

Hírkép: Visszavonták a DVCSH engedélyét

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megerősítette a Rajta Újváros! Egyesület képviselőinek álláspontját és visszavonták a DVCSH távhőszolgáltatási engedélyét. A MEKH a közelmúltban nem jogerősen 25 millió forintra büntette a DVCSH-t, miután a cég a tél közepén korlátozta a fűtést Dunaújvárosban, a bölcsődékben például úgy zárták el a fűtést, hogy a gyerekek még bent voltak.

  • Pintér Tamás ezután jelentette be, hogy szerződést bontanak a DVCSH Kft.-vel és a DVG Zrt. venné át a feladatot. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég már hónapok óta készül a feladatra és megkezdte a műszaki paraméterek felmérését, a számlázási rendszer felállítását, valamint az ügyfélszolgálati irodák létrehozását is.
  • A MEKH ennek ellenére a DVG helyett az állami tulajdonú MVM Oroszlányi Távhőszolgáltató Zrt.-t jelölte ki arra, hogy július 1-jétől ellássa Dunaújvárosban a távhőszolgáltatást.
  • Bár a DVG hónapok óta készül a feladatra, míg az MVM OTSZ Zrt.-nek így mindössze 6 napja maradt erre, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata minden segítséget megad a cégnek ahhoz, hogy július 1-jétől rendben átvehesse a szolgáltatást. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentes legyen ugyanúgy szükséges a DVCSH együttműködése, ez innentől kezdve teljes mértékben az MVM OTSZ Zrt. felelőssége, ahogyan a lakosság pontos tájékoztatása is.
  • A MEKH döntése a víz- és csatornaszolgáltatást nem érinti, arról később születik majd döntés, hogy ezt ki végzi majd 2022. január 1-től.
  • Létrehozva: 2021. június 25.