Életmentés az Élményfürdőben

Egy szülői felügyelet nélkül hagyott kisfiú került víz alá és veszítette eszméletét az egyik medencében, amit egy fürdőző vett észre. Szlávik Bence vízimentő azonnal a helyszínen termett és megkezdte a segítségnyújtást, amelynek köszönhetően a gyermek visszanyerte eszméletét és azonnal kórházba szállították. Bence gyors és szakszerű munkáját Szabó György, a DVG Zrt. vezérigazgatója pénzjutalommal ismerte el. Az Élményfürdőben jelenleg 12 diák dolgozik medence felügyelőként és vízimentőként, ők a munkájuk megkezdése előtt egy közel 100 alkalmas tanfolyamon vesznek részt, amely során szakmailag és mentálisan is felkészítik őket az ilyen esetekre.
 

A történtek kapcsán tartott sajtótájékoztatón Szabó György arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy fokozott figyelemmel ügyeljenek gyermekeikre. Emlékeztetett arra is: az élményfürdő házirendje szerint 10 év alatti gyermek nem mehet szülői felügyelet nélkül a medencékbe. Szabó György hozzátette, ugyan a fürdő komplexum stábja felkészült és megfelelőn képzett, arra kéri a látogatókat, hogy figyeljenek oda magukra, illetve egymásra. Az igazgató továbbá minden, a mentésben résztvevő látogatónak és kollégájának megköszönte a segítségét. 

[node:title]

módosítva
2021. július. 19.

facebook megosztás