Az elveszett milliárdok nyomában
A kormány 2100 millió forintot szánt az önkormányzatoknak a gazdaság újraindítására. Ebből 100 millió forint jut Dunaújvárosnak orvosi rendelők felújítására (52 millió) és víztermelő kutakra (48 millió), utóbbi a Modern Városok Program egyik eleme, és tulajdonképpen forrásának kiegészítése. Hogy a még 2016-ban a miniszterelnök által tett 31 milliárd forintos ígéretcunamiból mik valósultak meg, és hogyan áll a nagy MVP – projekt, sajtótájékoztatón számolt be Szabó Zsolt alpolgármester.
A főszámok: 2016-ban 31 milliárd forintra kapott ígéretet a város. Önmagában, ez a 31 milliárd is borzasztóan alacsony, hiszen 4000 milliárd kiosztását hirdette országjárásán Orbán Viktor a 23 megyei jogú város között, vagyis átlagosan településenként 174 milliárdot. Végül a 31 milliárdból sem lett semmi, hangsúlyozta Szabó Zsolt.
- A kormány 11 dunaújvárosi programot összesen 16 milliárddal támogatott, de ebből 4 milliárd forint Molnár Krisztián kezdeményezésének köszönhetően a mára már különleges gazdasági övezetbe vont Iváncsai Ipari Parkra szól, amely gyakorlatilag elveszett Dunaújváros számára. A valós összeg tehát 12 milliárd forint, miközben 174-nek kellene lennie.
Az alpolgármester a Modern Városok Programról tartott keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra is: Dunaújváros Fideszes ex-polgármestere, Cserna Gábor akkoriban 12 milliárd forintot ígért áruforgalmi csomópontra. Mint mondta, mivel Iváncsán csak 4 milliárdot költöttek el ebből, megfogadva a helyi Fidesz gyakori tanácsát, miszerint „tárgyalni kellene a kormánnyal”, az MVP – projekt kormánybiztosához fordultak, hogy a 12 milliárd fennmaradó részét felhasználhassák.
- Megkerestük Gyopáros Alpár kormánybiztos urat, hogy a maradék 8 milliárd forintból szeretnénk itt a városban ipari parkot létrehozni, ha már ez a Fidesznek nem sikerült. Itt tartom a kezemben Gyopáros Alpár levelét, aki azt írta: nem volt 12 milliárd a keret, csak 4, ezért nincs több pénz – Szabó Zsolt a kormánybiztos válasz levelét mutatva kiemelte: nem tudják eldönteni, hogy Cserna Gábor vagy Gyopáros Alpár nem mondott igazat, de az biztos, hogy „ennek a színjátéknak a dunaújvárosi polgárok isszák meg a levét”.
Beszélt arról is, hogy bár hatalmas ellenszélben dolgoznak nap mint nap, és igencsak nehéz helyzetben van az önkormányzat a kormány gáncsoskodása, és az általuk mért elvonás-sorozatok miatt, azt ígérte: a fejlesztések ennek ellenére sem állnak le, több projekt megmentése és előkészítése zajlik.
- Be fogjuk bizonyítani, hogy jó, és takarékos gazdálkodással, okos tervezéssel ezeket a programokat is meg lehet valósítani a városlakók érdekében. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy a következő uniós ciklusban olyan beruházásokat valósítsunk meg, amelyből valóban a Dunaújvárosiak húznak hasznot. Megmutatjuk, hogy kevesebb pénzből is lehet értelmes beruházásokat létrehozni Dunaújvárosban.