Pótolták a Béke városrészi Kresz - park tábláit
A Hankook által létesített tanpályán sajnos gyakori jelenség a rongálás, az eltűnt, eltört közlekedési táblák. A Hankook támogatással megvalósult helyreállítási akcióhoz Orosz Csaba önkormányzati képviselő is csatlakozott, amely során pótolták a hiányzó táblákat. A továbbiakban tervben van a tanpálya javító festése is, mellett pedig ősszel egy Közlekedési Napot is terveznek a felújított parkban.
Gyalogátkelőhely, vasúti átjáró, veszélyes kanyarok – összesen öt közlekedés táblát tettek helyre gondos kezek a Hankook támogatásával megvalósult/felújított KRESZ-parkban. Mint azt Orosz Csaba önkormányzati képviselő, aki a kezdetektől a tanpálya megújításának egyik kezdeményezője elmondta, sajnos nemcsak a diákcsoportok, ovisok visszatérő vendégek az Arany János iskola előtti területen:
– Sajnos sok "erős és bátor" ember is látogatja a létesítményt, időnként szükség van a megrongált, eltűnt táblák pótlására is. Pedig ez egy nagyon jó helyszín, a gyerekek is szeretik, rendszeresen látogatják – ezzel együtt szükség van néha a táblapótlásra, javító festegetésre. A mostani akciót is Hankook abroncsgyára kezdeményezte – szerencsére továbbra is szívügyüknek tekintik ezt a létesítményt –, de természetesen ezúttal is örömmel vállaltam, vállaltuk a helyreállítás feladatát.
Orosz Csaba hozzátette: a KRESZ-park létrejötte szép közösségi kezdeményezés – az abroncsgyár mellett a tűzoltók is szorgalmazták a létrejöttét, együtt valósították meg a parkot a valahai, elhanyagolt tanpálya helyén, emellett közösségi szolgálatot is szerveztek a munkákra:
– Közösen álmodtuk meg, közösen vettük ki a részünket a megvalósításból – legyen szó padfestésről, szerelésről vagy éppen a közműalagút szellőzőjének rendbetételéről. Ez egy jó, szerethető hely, és úgy is tervezzük, hogy ősztől több program színhelye lehet az alapfeladat, vagyis a gyerekek közlekedési alapismereteinek elsajátítása mellett is.
Mint Orosz Csaba kérdésemre elárulta, a munkálatok végeztével közös területbejárásra indulnak – a cél a közlekedési helyzet áttekintése, nem utolsósorban azzal a céllal, hogy enyhítsenek a városrészben is akut problémaként jelentkező parkolási gondokon.
A park jelentőségét illetően Kőhalmi László címzetes rendőr főtörzszászlós kiemelte, hogy a közlekedésbiztonságra, a közlekedési ismeretek és a közlekedési kultúra alapjainak mielőbbi elsajátítására fókuszálnak.
– A gyerekek egészen korán, már óvodás kortól, ráadásul szó szerint "védett környezetben", biztonságos körülmények között tanulják meg a közlekedés szabályait. Nemcsak az élethű – bár persze kicsinyített – jelzőtáblák, de a forgalmi sávok, a gyalogátkelő és a körforgó, sőt, még egy imitált vasúti átjáró is segíti ezt. Bátran állítom, nem minden város büszkélkedhet hasonló minőségű és felszereltségű KRESZ-parkkal – már csak ezért is jó lenne megőrizni az épségét, megakadályozni a sajnos rendszeres vandál cselekményeket.