Átadták a Pro Pentele díjat és az Oklevél Penteléért elismerést

Ünnepi programra várta a vendégeket a Pentele Hagyományőrző Egyesület csütörtökön, amelynek részeként Pintér Tamás polgármester közösen Barta Endre alpolgármesterrel adta át a Pro Pentele díjat és az Oklevél Penteléért elismerést is. Míg a Pro Pentele díjat idén Braun Ervin, a helyi baptista gyülekezet vezetője érdemelte ki több évtizedes áldozatos tevékenységéért, addig az Oklevél Penteléért elismerést dr. Horváthné Lázár Gabriella kapta, aki a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör élén végzett munkájáért szolgált a kitüntetésre.

 

A díjazottakat Pintér Tamás polgármester is köszöntötte, aki elmondta: mindig szükség van olyan vezetőkre, akik áldozatot hoznak és felelősséget vállalnak annak érdekében, hogy megtartó erejű közösségek szülessenek, működjenek.

[node:title]

Szintén az ünnepségen köszöntötték Némethné Naszvadi Juliannát. Juci néni másfél évtizeden át irányította a Pentelei Nyugdíjas Klubot, tevékenysége nyomán összetartó, színes programokat szervező, igen aktív közösség alakult ki.

[node:title]

[node:title]

 

Ezután Tóth László, a Dunai Vasmű egykori vezérigazgatója köszöntötte az ünneplőket, majd Czeglédi Péter Pál református lelkész és Braun Ervin baptista gyülekezeti vezető ünnepi áldása és az új kenyér felszelése következett, amit a Széchenyi Pékség biztosított.
 
 
módosítva
2021. augusztus. 23.

facebook megosztás