fő tartalom

A közösség ereje

Hírkép: A közösség ereje

Gazdag kínálat csábította a Szalki-szigetre a vendégeket az ünnepi hosszú hétvégén: idén új időben, új helyen rendezték meg a Parázs-Varázs családi pikniket, amelyet az augusztus 20-ai ünnepi eseményhez kapcsolódóan rendeztek meg. Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjében az államalapítás és a városalapítás közötti párhuzamot hangsúlyozza – a Szent István alkotta független, magát vérrel és vassal is megvédeni képes nemzet 1100 éves példája igazolja, micsoda erő rejlik az összefogásban, a közös akaratban. A város első embere hangsúlyozta: bár mind az ország, mind a város nehéz, küzdelmes időszakon van túl, az elmúlt időszak nehézségei után eljött az idő az önfeledt ünneplésre, szórakozásra is. 

Az új kenyér megszentelése során a történelmi egyházak képviselői szintén a hálaadás, a hitelvek és az összefogás jelentőségét hangsúlyozták, majd az új kenyér megszegése után a város vezetői – Pintér Tamás polgármester mellett Barta Endre és Mezei Zsolt alpolgármester – vállaltak szerepet a kenyérosztásban.  Az ünnepi blokk végén Gasparik Gábor, a Bartók Kamaraszínház színművésze tolmácsolta a Szózatot, majd a gazdag színpadi kínálattal folytatódott az augusztális színpadi műsora. 

Az érdeklődők a fellépők között láthatták egyebek mellett a MyWay Dance School műsorát, valamint a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes ünnepi összeállítását: a Szent István koronázása című ünnepi koreográfia méltán aratott nagy sikert.

A közösség ereje

 

A Parázs-Varázs nem csak a közösségépítésről, a szórakozásról szól, hanem finom ételekről is: rengeteg látogattak le a Szalki-szigtre és sütögettek közösen finomabbnál finomabb ételeket.

 

A közösség ereje

 

A közösség ereje

  • Létrehozva: 2021. augusztus 23.