A várost sújtó költségvetési elvonások ellenére is fejlődik a DVG Zrt. gépparkja

A városüzemeltetési feladatok nagy részét a DVG Zrt. látja el. Ők végzik többek között a közparkok fenntartását, kezelését, a véderdő és a belterületi fásítások fenntartását, kezelését, közterületek tisztán tartását, sok esetben pedig a lakó- és középületek felújítását, karbantartását is. Mindezen munkák ellátásához nélkülözhetetlen a jelentős eszköz- és géppark. 

 

A munkák jellege miatt a géppark jelentős igénybevételnek van kitéve, így rendkívül fontos ezek folyamatos karbantartása és cseréje. Az elmúlt 8 év legjelentősebb beruházására éppen 2020-ban, a járványhelyzet okozta gazdasági válság ideje alatt került sor, amelynek során több, mint 44 millió forint értékben kerültek új gépek az erdészeti- és parkfenntartási, az építőipari és a szolgáltatási ágazathoz is. 

A fejlesztés 2021-ben is folytatódik, a kormányzati elvonások miatti rendkívül nehéz anyagi helyzet ellenére is sikerült hat hónap alatt több, mint 20 millió forint értékben fejleszteni a gépparkot, amelynek keretében egy már elhasználódott, selejtezésre váró traktort is pótoltak. Összehasonlításképpen, korábban 2014-ben és 2015-ben összesen nem költöttek annyit a DVG Zrt. gépparkjára, mint az idei évben 6 hónap alatt.

[node:title]

A mostani helyzetben nem csak az nehéz, hogy a 2019 előtti időszakban szinte teljesen leamortizálódott a géppark, hanem az is, hogy sok esetben már eleve szinte használhatatlan gépeket vettek. Ennek kiváló példája az a hótoló, amit 30 évesen vásárolt meg az előző cégvezetés. Szabó György vezérigazgató elmondta: leginkább azért szomorú ez, mert abban az időszakban hanyagolták el a feladatellátáshoz nélkülözhetetlen gépparkot, amikor jóval nagyobb források érkeztek a céghez, míg az új vezetés a kevesebb pénzt használja ki jobban.

A munkagépek mellett a személygépjárművek állománya is fejlesztése szorul. A korábbi években nem fordított figyelmet a DVG Zrt. vezetése arra, hogy a feladatellátáshoz szükséges személygépjárművek megfelelő számban és műszaki állapotban álljanak rendelkezésre, így ezek cseréje is folyamatban van, hogy a cég munkatársai gyorsan és biztonságosan érhessenek az adott munkaterületekre. 
Szabó György elmondta, az a céljuk, hogy más városokhoz hasonlóan egy korszerű, bármikor bevethető géppark álljon rendelkezésre, mert nonszensz, hogy vannak olyan munkagépek, amelyeket Dunaújvárosnál kisebb városoktól kell bérelniük.

módosítva
2021. augusztus. 30.

facebook megosztás