fő tartalom

Döntsünk az életvitelünknek és korunknak megfelelő kutya mellett

Hírkép: Döntsünk az életvitelünknek és korunknak megfelelő kutya mellett

Dézi, Jhon Die, Kemál és Papi– ők bár jelenleg az Önkormányzati Ebrendészeti Telepen töltik mindennapjaikat - sok más társukkal együtt - mindannyiukban közös, hogy szerető, biztonságos otthonra és életre szóló barátságra vágynak.

 

 

- Több, mint húsz kutya él - sajnos életvitelszerűen - itt, az Önkormányzati Ebrendészeti Telepen. A védenceink legtöbbje hosszú hónapokkal ezelőtt került ide, és azóta sem talált gazdára, itt főként az idősebb kutyusokra gondolok – mondta Létai Attila ebrendész, az ebtelep vezetője.

Úgy véli, az egyik  általános probléma az  a fajta szemléletmód, hogy aki gazdivá szeretne válni, az örökbefogadás helyett a vásárlás mellett dönt; a másik, hogy sokan nem az életvitelüknek és koruknak megfelelő kutyát választják.

- Azt gondolom, hogy az emberekben fontos, hogy tudatosodjon, egy ilyen telep nem állatkert. Itt bár a kutyák biztonságban vannak és a megfelelő ellátásban részesülnek, nem boldogok. Elsőként szemléletváltásra van szükség, miszerint ne vásároljunk kutyát, inkább fogadjunk örökbe (!) – utóbbi elhatározása után válasszunk olyan állatot, amely nem csak az életvitelünkhöz, de korunkhoz is megfelelő. Például egy kertes házban élő, gyermekes család döntsön fiatal, agilis, „rosszcsont” eb mellett, az idősebb korosztály pedig válasszon nyugodt, korosabb kutyust, aki tényleg társ a mindennapokban;  kiegyensúlyozott a kapcsolat és az együttélés. Ráadásul annyira hálásak tudnak lenni, végtelen türelemmel bírnak, ne hagyjuk cserben az idősebb ebeket!

Döntsünk az életvitelünknek és korunknak megfelelő kutya mellett

Döntsünk az életvitelünknek és korunknak megfelelő kutya mellett

Az ebrendészeti telepen jelenleg mintegy 23 kutya keresi otthonát, köztük keverékek és fajtatiszták is. Mint azt Létai Attila hangsúlyozta: a komoly szándék mellett a saját ingatlan és a megfelelő körülmények az örökbefogadás kritériumai. Mindemellett pedig a leendő tulajdonosnak meg kell fizetnie egy körülbelül 10 ezer forintos díjat, amely a jogszabályban előírt veszettség elleni oltást, parazitamentesítést és chipet tartalmazza, amelyet a kutyák bekerülésükkor megkapnak.  

Létai Attila a leendő örökbefogadóknak rendelkezésükre áll, szívesen körbevezeti Őket a telepen és a legfontosabb, hogy tanácsot ad, ha nehéz a választás, hiszen az elmúlt évtizedek tapasztalataiból adódóan tudja, hogy minden emberhez más típusú eb illik.

Az állatok előre egyeztetett időpontban az Ebrendészeti Telepen megtekinthetők. A gazdira váró négylábúakat és további részleteket itt találnak: https://dunaujvaros.hu/gazdikereso

 

 

  • Létrehozva: 2021. szeptember 16.