"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!"

Dunapentele Csepel mellett a szabadságharc utolsó védbástyája volt – hősei 1956-ban a végsőkig kitartva, egészen november 8-ig ellenálltak a jelentős szovjet túlerővel szemben.

A Himnusz hangjai után Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester mondott emlékbeszédet, felelevenítve a sorfordító napok máig ható eseményeit is:

– A túlélőknek személyes élmény, nekünk, leszármazottaknak pedig elemi kötelesség az emlékezés – Pentele szovjet lerohanása fájdalmas emlékeket idéz, ugyanakkor büszkén emelhetjük fel a fejünket, hiszen településünkön lobogott legtovább a forradalom lángja, a szabad nyilvánosság utolsó láncszemeként a Rákóczi Rádió hallatta legtovább a hangját a szabadságharc leverésének vészterhes napjaiban. Erre a múltra, 1956 hőseire emlékezve lehet jelenünk és jövőnk.

Az ünnepségen közreműködőként lépett közönség elé Németh Irma, majd Baltási Nándor atya, a dunaújvárosi katolikus gyülekezet plébánosa idézte fel egyfelől kisgyermekkori emlékeit, másrészt a forradalom "utóéletével" kapcsolatos gondolatait:

– '56 itt van közöttünk, a forradalom hatása áthatja a nemzet szövetét, hőseire, köztük a dunapentelei hősökre és áldozatokra büszke méltósággal tekint minden patrióta – ez nekem egyébként a városba kerülésem után nagyon korán, már a '80-as évek elején személyes élményem és tapasztalatom lett, hiszen itt találkoztam egy kazetta formájában először azokkal a felvételekkel, amelyek a pentelei Rákóczi Rádió adásait örökítették meg.

Több élmény és emlék után biztosan állíthatom: a szabadságvágy olyan erős, hogy a lehetetlennel is szembemegy. A forradalom és szabadságharc hőseinek példája éppen ezt igazolja – mindmáig.

Baltási Nándor szavai után újabb torokszorító népdal következett Németh Irma tolmácsolásában, majd a Szózat közös eléneklését követően a részvevők az emlékműnél helyezték el fáklyáikat – szimbolikus gesztussal tisztelegve a hősök emléke előtt.