Jelenlegi hely
90 éves lett a tánc mestere
Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Wünsch Lászlót köszöntötte. A nívódíjas koreográfus, városunk díszpolgára otthonában fogadta a városvezetés jókívánságait.
Wünsch László 1931. november 19-én született Diósgyőrben, városunkba a tánc szeretete hozta: 1951-ben a Színház és Filmművészeti Főiskola Koreográfusképző Főtanszakának hallgatójaként egy nyári gyakorlat részeként Dunapentelére érkezett a tánccsoportok támogatására, a táncversenyek zsűrizésére.
- A főiskolán a klasszikus balettől kezdve a karaktertáncon át a társastáncokig, a táncművészet minden ágába belekóstoltam. A nyári gyakorlatom alatt már komoly megtiszteltetés ért, ugyanis megbíztak, hogy a tánccsoportokból alapítsam meg a Vasmű Együttest. – emlékezett vissza a koreográfus mester, akit 90. születésnapja alkalmából látogatott meg otthonában Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester.
A diploma megszerzése után 1954-ben a megépülő színház koreográfusaként került városunkba feleségével, a nívódíjas balettmesternővel, Tomcsányi Évával. Nevükhöz köthető egyebek mellett a Fekete Fehér Táncegyüttes megalapítása, a Balettkedvelők Klubjának létrehozása és az, hogy az országban elsőként Dunaújvárosban indulhatott el az Állami Alapfokú Táncművészeti Iskola.
– A Gárdonyi Gáza Általános Iskola tánc tagozatán a mai napig az általunk kidolgozott tananyagot tanítják, méghozzá egykori növendékeink – tette hozzá Wünsch László.
„Laci bácsi” 1970 óta tapasztalatát, sokoldalú felkészültségét Dunaújváros környékén is hasznosította és évtizedeken keresztül vezetett tánciskolákat, így például Madocsán, Mezőfalván vagy Hartán.
Wünsch László Dunaújváros és térsége táncművészeti életének nemcsak megalapítója, de színes, több irányú táncművészeti ágazatának úttörő megteremtője. Tevékenységével maradandó érdemeket szerzett, elősegítette Dunaújváros értékeinek gyarapítását, öregbítette hírnevét hazánkban és külföldön egyaránt, hiszen a táncnak köszönhetően bejárta az egész világot.
Pintér Tamás polgármester mint mondta: ma már a Wünsch név egyet jelent Dunaújvárossal.
– Szinte nincs olyan városlakó, aki ne ismerné a méltán híres nevet. A Wünsch név az egész életen át tartó kitartó munka, a tehetség és magasfokú szakmai tudással egyenlő. Laci bácsi és Éva néni az egész világon öregbítette Dunaújváros hírnevét. Nem beszélve arról, hogy generációknak adták át szakmai tudásukat, hivatásuk iránti alázatukat. Egykori növendékeik közül is sokan vannak, akik a Wünsch házaspár példáját követve, a táncot választották hivatásul. Büszke vagyok rájuk!
Wünsch László szakmai tevékenységének elismeréseként számos kitüntetést büszke tulajdonosa, egyebek mellett például Dunaújvárosért díjas, Kiváló Pedagógus díjas és a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető cím birtokosa.