90 éves pedagógust köszöntött az önkormányzat

1956. augusztusában költözött Dunaújvárosba, ahol 1987-es nyugdíjazásáig tanított a Vasvári Pál és a Gárdonyi Géza Általános Iskolákban.

– A Vasvári Pál Általános Iskolában 29,5 évet tanítottam. Pályakezdőként igencsak nagy feladatot kaptam: az első osztályom  44 - es létszámú fiú osztály volt, és vittem őket 8. osztály végéig és nagyon szeretettem őket. Sok - sok élmény kötődik hozzájuk.  Fogalmazzunk úgy, hogy feladták a leckét – mutatja a tablóképüket.

„Marcsi néni” mint mondta a tanári pálya kihívásokkal teli, a türelem és az emberszeretet elengedhetetlen kellékei.

– 1500 gyermek volt akkoriban a Vasváriban. Reggeltől estig dolgoztunk, délutánonként az edzések, a sportkör, az úttörő foglalkozás, a gyermektorna, a versenyek – nem győzöm sorolni, de minden percét megérte. Rengeteg türelem kellett, azt mondták szigorú voltam, de megköveteltem a rendet, a csendet és a munkát. Ha egyszer dolgozunk, akkor dolgozunk. Nincs fecsegés és dobálózás. Rengeteg csínt elkövettek, de soha nem tudtam volna otthagyni őket. Olyan mély nyomokat hagytak bennem, hogy bármi rosszaságot csináltak, én mindig megbocsátottam. – mesélte „Marcsi néni”, akihez egykori osztályából a mai napig ellátogatnak „a fiúk”.

A Vasváris évek után az élet a Gárdonyi Géza Általános Iskolába sodorta, végül innen ment először nyugdíjba 1987-ben.

– Kétszer mentem nyugdíjba, én már csak így szoktam mondani. A nyugdíjba vonulásom után nagyon hiányzott a pálya, de elfogadtam, hogy ebben ez a 35 év volt. Aztán a Szent Pantaleon Kórház Rehabilitációs Osztályán dolgoztam 8, 5 évet  gyógytornászként,  és 70 éves koromban mentem másodszor nyugdíjba a kórházból.  – teszi hozzá.

Egy lánya, két unokája és három dédunokája született, akiket ritkán lát. A hétköznapokban tesz – vesz, ellátja magát. Főz, süt és  tanítványai is látogatják, akikkel együtt nosztalgiáznak.