fő tartalom

Gazdag életúttal büszkélkedőket köszöntött az önkormányzat

Hírkép: Gazdag életúttal büszkélkedőket köszöntött az önkormányzat

Folytatódott a szép kort megélt polgárok köszöntése városunkban: ketten ünnepelték 90. születésnapjukat. A jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg a két születésnapos 90 évest, Balogh Józsefnét és Gerendai Györgynét.

 

Elsőként Balogh Józsefnét „Piroska nénit”, aki 1932-ben született Perkátán. Földműves családban nőtt fel, gyermekkorát is itt töltötte, itt járt iskolában.

1951 óta dolgozott az Országos Közellátási Jegyközpont Sztálinvárosi kirendeltségénél. Először, mint nyilvántartó, és később, mint jegyfelelős. A Jegyközpontok megszűnése után, 1955 környékén került városunkba, itt a Sztálinvárosi Tanács Kereskedelmi osztályán dolgozott, mint adminisztrátor, majd eladó lett. Később a kenyérgyárban helyezkedett el, ahol aztán megjárta a ranglétra minden fokát: végül innen  is ment nyugdíjba, mint gépkocsi vezető ügyintéző.

Mint mondta: mindig is büszke volt arra, hogy erélyes, határozott jellemének köszönhetően a rá bízott feladatokat maximálisan teljesítette. Ilyen volt például, hogy 35 férfi sofőr munkáját irányította a megyében, akik a kenyerek kihordásáért feleltek.

1987-ben innen ment nyugdíjba, több alkalommal „Kiváló Dolgozó” kitüntetést kapott.

 

Gazdag életúttal büszkélkedőket köszöntött az önkormányzat

 

Piroska néni, mint mondta, a mindennapjai ma már a megérdemelt pihenéssel telnek családja körében. Egy lánya, három unokája és egy dédunokája van.

 

Gazdag életúttal büszkélkedőket köszöntött az önkormányzat

 

90. születésnapját ünnepelte még Gerendai Györgyné „Eszti néni” is, akihez a városvezetés képviselői szintén ellátogattak. Eszti néni tősgyökeres dunaújvárosi, hiszen 1932-ben Dunapentelén született -  az Újtelepen nőtt fel  öt testvérével együtt, és mai is itt él a városban.

Az Óvárosi gyógyszertárban dolgozott segítőként, majd családot alapított. Két lánya és egy unokája van, valamint egy Csoki nevű kutyája. Eszti néni egészen 83 éves koráig kertészkedett: művelte kertjüket és rendezte  a ház körüli állatokat.

Mindennapjai ma már olvasgatással, tv nézéssel telnek, vagy könnyebb kerti munkával, ilyen például, hogy  a borsó szezon idején besegít, hiszen a családot ellátja a ma már közösen, a lányaival művelt kert.

 

Gazdag életúttal büszkélkedőket köszöntött az önkormányzat

Gazdag életúttal büszkélkedőket köszöntött az önkormányzat

  • Létrehozva: 2022. május 12.