Óriási volt a mezőny a szombati Bringatúrán

Két év kihagyás után, immáron 36. alkalommal rendezték meg városunk egyik legnépszerűbb szabadidősport rendezvényét, a bringatúrát, melyen június 11-én, szombaton tekerhették le a résztvevők a hagyományos Dunaújváros-Mezőfalva-Dunaújváros távot. A résztvevők között volt Pintér Tamás polgármester, Barta Endre alpolgármester és Tóth Kálmán önkormányzati képviselő is.

 

Bár az elmúlt napokban meglehetősen hektikus volt az időjárás, szombaton reggel már nagyon kedvező körülmények várták a korán kelőket, akik nyolc órától kezdhették meg a regisztrációt. Miközben a rajtszámok átvétele zajlott, a színpadon Dóczi Zsuzsi gymstick bemutatóját követhették figyelemmel a résztvevők, majd Hajnal Alexandra melegítette be a tömeget  a rajt előtt.

A hivatalos megnyitón előbb Szemenyei István fővédnök, majd Pintér Tamás polgármester, illetve Létai Attila, az önkormányzati ebtelep vezetője szólt az egyre gyarapodó tömegnek, biztonságos, jó utat kívánva a mozgás szerelmeseinek, s megköszönve a támogatást, ugyanis a regisztrációs díjakból befolyó teljes összeget a Dunaújvárosi Ebrendészeti Telep támogatására fordítják a szervezők.

 

[node:title]

 

Délelőtt kilenc órára szinte teljesen meg is telt a Városháza tér, majd Szemenyei István startjelére, óriási csilingeléssel rendben el is rajtolt a mezőny, hogy teljesítse a rá váró mintegy harmincöt kilométeres túrát, melynek komoly biztonsági intézkedések mellett, rendőri felvezetéssel vágtak neki a bringások, köztük Pintér Tamás polgármester, Barta Endre alpolgármester és Tóth Kálmán önkormányzati képviselő.

[node:title]

[node:title]

[node:title]

 

A mezőfalvi pihenőn frissítők, illetve a Spartan Cheerleading SE bemutatója várta a biciklis "sereget", mely tizenegy órakor indult vissza Dunaújvárosba, ahol délután fél egy után, remek hangulatban kezdődhetett meg a szokásos tombolasorsolás, melyen sportutalványok, ajándékkönyvek, vacsora utalványok, kerékpár felszerelések, sportfelszerelések, illetve négy felnőtt és három gyermek kerékpár talált gazdára.

Ami pedig a részvételt illeti, mint arról Petrás Gábor, a szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára elmondta, óriási volt az érdeklődés a bringatúra iránt, melyen szerencsére rendkívül fegyelmezetten tekertek a résztvevők, így baleset nélkül, parádés hangulatban ért véget a megméretés, melyen hivatalosan 1289-en vettek részt, óriási örömöt okozva ezzel az ismét remek munkát végző szervezői alakulatnak.

 

[node:title]

Óriási volt a mezőny a szombati Bringatúrán

 

Az esemény galériáját itt tekinthetik meg: https://dunaujvaros.hu/36_bringatura_2022

 
módosítva
2022. június. 14.

facebook megosztás