fő tartalom

Jubilál az Újtelepi ÖKO Nap a Városvédők Újtelepért Egyesület szervezésében

Hírkép: Jubilál az Újtelepi ÖKO Nap  a Városvédők Újtelepért Egyesület szervezésében

Ismét benépesül a volt Újtelepi iskola udvara és a környező terület, jelesül a Vak Bottyán utca és a Móra Ferenc utca sarka – szeptember 17-én, szombaton immár tizedik alkalommal várják az Újtelepi ÖKO Nap vendégeit a Városvédők Újtelepért Egyesület eseményeire.

 A közösségi programok sora mellett elektronikus, fém és lom hulladék-, valamint kupakgyűjtés, de még véradás is szerepel a kínálatban.

Véradás, ingyenes szűrővizsgálatok, kézműves vásár, termékbemutató és BikeSafe akció is várja az Újtelepre érkezőket a szombaton 8-13 óra között rendezendő program során, tudatta lapunkkal Nyári Ica, a szervező/házigazda közösség alelnöke:

–  A már megszokott műszaki és fémhulladék gyűjtése mellett lomtalanításra és műanyag kupakok leadására is lesz lehetőség; a lakók megszabadulhatnak egyebek mellett például már nem használt bútoraiktól vagy szőnyegeiktől is.

Nagyon fontos tudnivaló, hogy a lomtalanítás során leadott holmikat a helyszínen ellenőrzik – veszélyes hulladékot, például festéket, ragasztót, autógumit, továbbá építési törmeléket most sem vesznek át!

A célunk változatlanul az, hogy minden hulladék legálisan, a megfelelő helyre kerüljön – ne az erdőkben kössön ki, a környezetünket szennyezve.

 

A közösség ünnepe lesz

Az Újtelepi ÖKO Nap célja a kezdetek óta változatlan, hangsúlyozta az egyesület alelnöke: a környezetvédelem, az életmentés, az egészség és az értékek megóvása is szerepel a célok között. Mindezt azonban egy közösségi kavalkád, családi nap köré szervezik – hiszen kicsik és nagyok is megtalálhatják a kedvükre való programot, mondta Nyári Ica:

– Természetesen visszatérő, nagyon kedvelt és várt programelemek is lesznek az ÖKO Napon. Remek a kapcsolatunk Feth Katával, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetőjével, az ő jóvoltából idén is lesz véradás – 10 és 14 óra között várjuk az önkénteseket. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának együttműködésével a kerékpárokat is regisztrálhatják a kétkerekűvel érkezők az úgynevezett BikeSafe akció részeként. Itt a bringák nyilvántartásba vétele lehetővé teszi, hogy lopás esetén a jármű mielőbb visszakerüljön tulajdonosához.

Fontos tudnivaló, hogy a véradásra iratokat, TAJ kártyát mindenképp vigyenek az önkéntesek. Mindeközben aki megéhezik, helyben készült, frissen sütött kürtőskalácsot kóstolhat, de idén már büfé is várja az ÖKO Nap vendégeit. A gyerekek örömére pedig a Dunanett Kft. jóvoltából most is várnak a helyszínre egy kukásautót, aminek utasterébe bárki beleülhet.

Nyári Ica még egy fontos tényezőre felhívta a figyelmét: a helyszín megközelítése, illetve elhagyása szempontjából lényeges, hogy az ÖKO Napra a behajtás a Kölcsey Ferenc és a Móricz Zsigmond utca felől lehetséges, míg a kihajtás útvonala a Móra Ferenc és Rákóczi Ferenc utca felé lesz.

A forgalmat az Újtelepiek tapasztalt segítői, a Városvédő Polgárőrség tagjai irányítják majd, ígérte az egyesület alelnöke.

Színes, mozgalmas, vonzó sokadalommal készülnek: az ÖKO Nap a szervezők szándéka szerint idén is a közösség ünnepe lesz.

  • Létrehozva: 2022. szeptember 16.