fő tartalom

Mindenszentek és Halottak napjára készülnek a temetőben

Hírkép: Mindenszentek és Halottak napjára készülnek a temetőben

Rendezett temető, nyitott hátsó kapu (és parkoló), forgalmirend-változás, ünnepi áhítat, bővített nyitvatartás várja a temetőlátogatókat városunkban.

Összeállításunk a templomi urnatemető látogatásával kapcsolatos információkat is tartalmazza.

Mezei Zsolt alpolgármester sajtótájékoztató részeként hangsúlyozta, idén is szükség lesz azokra a korlátozásokra, illetve könnyítésekre, amelyek révén a temető nagyságrendekkel növekvő forgalma kezelhető:

– Úgy érzem, sikerül idén is a rendőrséggel, polgárőrséggel és az üzemeltetőkkel együttműködve az ünnephez méltó keretet teremteni. A sírkert rendezett, az év során öt új urnafalat is emeltek a köztemetőben, és már most lehetőséget biztosítunk arra a beton akadályok eltávolításával, hogy autóval megközelíthető legyen a temető 6-os út felőli hátsó bejárata – ezt a lehetőséget az ünnepi időszak után még egy hétig fenntartjuk.

A temető nyitvatartásáról és a hozzátartozók számára szervezendő zenés, gyertyagyújtásos áhítatról Tóth Lászlóné, a kegyhelyet üzemeltető Borostyán-Tóth Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást:

– Az ünnepi eseményre november 1-jén, mindenszentek ünnepén várjuk a hozzátartozókat – az áhítat 16 órakor kezdődik a ravatalozó előtt. A temető nyitvatartása is változik az ünnepi időszakban: november 29-én és 30-án, azaz jövő szombaton és vasárnap 6-21 óra között, míg 31-én és november 1-jén, azaz hétfőn és kedden 6-22 óra között tart nyitva a sírkert. E napokon a temetőgondnokság is nyitva lesz, méghozzá normál rend szerint, 8-16 óra között.

 

Mindenszentek és Halottak napjára készülnek a temetőben

 

Mindenszentek és Halottak napjára készülnek a temetőben

 

Így alakul a közlekedés

Szintén a tájékoztató részeként hangzott el, hogy október 28-án kezdődően egészen november 1-jéig forgalmi rend változás lesz Dunaújvárosban a köztemető környékén.

  • A Temető utca és a Vadvirág utca kereszteződésében minden, a temető irányába haladó járművet a Frangepán utca felé terelnek – az autóbuszok, taxik, valamint a mozgáskorlátozottakat szállító járművek kivételével.
  • A Frangepán utca egyirányú lesz a temető irányába, míg a temetőt a Temető utcán keresztül lehet elhagyni. Parkolni a környező utcákban és a temetőhöz közeli füves területen lehet.
  • A Frangepán utcában a menetirány szerinti baloldalon két kerékkel a járdán történő parkolás engedélyezett lesz. Fontos, hogy október 30. és november 1. között a temető területére csak azon járművek hajthatnak be, amelyekben érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező személy tartózkodik.

Ebben az időszakban a forgalmi rendet (a jelzőtáblákon kívül) a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelők biztosítják. Ezen felül, az említett időszakban a rendőrség fokozott közbiztonsági ellenőrzést tart a temetőben és annak a környékén. A gépjárművel érkezőktől külön is kérik, hogy a járművek utasterében látható helyen értéket ne hagyjanak!

A szolgáltató tájékoztatása szerint a 12-es autóbusz az érintett hétvégén menetrend szerint közlekedik: október 31-én és november 1-jén, vagyis hétfőn és kedden, ha az utasforgalom megkívánja, akkor plusz buszokat állítanak majd be a menetrend szerinti járatok mellé az utasforgalom kiszolgálása érdekében.

 

Ünnepi nyitvatartás és miserend

Kibővített nyitvatartással készül az ünnepi időszakra a Krisztus Király Főtemplom urnatemetője is:

  • október 29-én egészen november 2-ig lényegesen hosszabb látogatási idő áll rendelkezésre. Az Aranyvölgyi út felől minden nap 20 óráig látogatható az urnatemető – október 29-én, szombaton, valamint november 2-án, szerdán 14 órától, október 30-án, vasárnap kezdődően egészen november 1-jéig, vagyis keddig (Mindenszentekig) már délelőtt 10 órától. Ezt egészíti ki a hozzátartozói mágneskártyával rendelkezők számára a Szórád Márton út felőli lejutási lehetőség: október 29. és november 2. között minden reggel 8 órától egészen az Aranyvölgyi út felőli bejárat nyitásáig.
  • A Mindenszentek főünnepét megelőző hosszú hétvégétől a halottak napjáig a Nagytemplomban megtartandó szentmisékre is rendhagyó időpontban várják a híveket: október 29-én és október 30-án évközi 31. vasárnapként kezdődnek a ceremóniák – szombaton 18, vasárnap 9 órakor –, november 1-jén, kedden ugyancsak délelőtt 9 órakor nyílik lehetőség a Mindenszentek napi szentmise látogatására. Mindezek mellett október 31-én, hétfőn és november 2-án, szerdán, halottak napján a szentmisére reggel 7.30-tól várják a híveket.
  • Frissítve: 2023. október 30.
  • Létrehozva: 2022. október 27.