Boldog Születésnapot, Útkeresés Segítő Szolgálat!

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat.

A jubileumi alkalomból átadták a szociális szakma és az önkormányzat elismerését is a Gárdonyi Géza iskolában.

A nagyszabású ünnepi eseményt az intézmény diákjainak táncos produkciói nyitották meg, majd Pintér Tamás polgármester köszöntötte az ünneplőket.

–  Kezdetben csak Dunaújvárosban, mára már a várossal együtt 16 településen, több mint 50 fővel, több száz családnál és több mint 60 intézményben végez segítő munkát az Útkeresés Segítő Szolgálat, amiért én végtelenül hálás és büszke vagyok.

Egy város polgármestereként kevés megnyugtatóbb dolog van annál a tudatnál, hogy Önök itt vannak és legyen szó bármilyen krízisről – akár személyi, akár városi szintű krízisről – feltétel nélkül számíthatunk az intézményre, gondoljunk csak a koronavírus-járványra, vagy az ukrán menekültek ellátására. 35 év mögöttük, ki tudja, hány év előttük. Én mindre további sok sikert, kitartást, fejlődést kívánok! – fogalmazott a polgármester.

Az ünnepség részeként átadták a szociális szféra rangos önkormányzati elismerését, a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat, amelyet az idei évben Joó-Rujder Judit, az Útkeresés szakmai egységvezetője vehette át Pintér Tamástól. 

( A díjazott méltatása itt olvasható: https://bit.ly/3WRqxRB )

 

[node:title]

 

Joó - Rujder Judit felsőfokú tanulmányait 2012-ben fejezte be a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának Szociálpedagógia szakán, ahol Család-Gyermek- Ifjúságvédelem specializáción végzett. 2019-ben a Semmelweis Egyetemen vezetői menedzser-képzésen vett részt. 4 éve a Szolgálat Család-és Gyermekjóléti Központjának szakmai vezetője.

Kiemelkedő teljesítményt nyújt a mindennapi munkája során. Szakmai egységvezető munkaköre mellett mediátorként, kapcsolatügyeleti koordinátorként, és esetmenedzserként is tevékenykedik. Határozottsága, empatikus készsége, lendülete, segítőkészsége a munkatársak és az ügyfelek felé is megnyilvánul

 

A szociális szféra szakmai díját pedig Rozonics Patrícia esetmenedzser érdemelte ki, aki a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának Szociális munkás szakán végzett mentálhigiéné képzést. 2007 óta a családsegítő szolgálatnál dolgozik, családgondozói és adósságkezelési tanácsadó feladatkörben. Az ő munkájának köszönhetően intézményi szinten kidolgozásra került az adósságkezelési munkakör betöltéséhez szükséges gyakornoki ütemterv. Munkájában, a gyermekek és családok segítésében rendkívül elhivatott, feladatellátását magas fokú maximalizmus jellemzi.

 

[node:title]

 

Mészárosné Libor Ágnes, az intézmény vezetője ünnepi beszédében a Szolgálat jelenére fókuszált, és mint mondta:  intézményük folyamatosan fejlődik.

–  Nemrég indult el a helyettes szülői hálózatunk, és alakult meg a Szolgálat alapítványa, az Érted Vagyunk 1987 Alapítvány, amely az Útkeresés Segítő Szolgálat szakmai egységeinek tevékenységeihez és az intézmény működéséhez kapcsolódóan a szolgáltatásokat igénybe vevő kliensek szociális és gyermekjóléti ellátásának javítását szolgálja.

A Szolgálat mindennapjait Bojtorján „Úton vagyok” című dala pár sora írja le leginkább: „Látod már megint indulok, egy helyben állni nem tudok. Pedig már egyre többször elfáradok, De még úton vagyok, te is láthatod!” – fogalmazta meg az intézmény vezetője.

Az ünnepi eseményen az intézmény elmúlt évtizedeit az egykori vezető, Kissné Fekete Éva mutatta be egy előadás részeként. Mindemellett pedig a nyugdíjba vonuló kollégákat is köszöntötték.

[node:title]

 

 

[node:title]

 

 

 

 

 

 

módosítva
2022. november. 15.

facebook megosztás