fő tartalom

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

Hírkép: Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

Minden dunaújvárosi újszülött egy babaköszöntő csomagot kap ajándékba – Dunaújváros Önkormányzata és az Anyák a Hordozásért Alapítvány közösen indította el a Dunaújvárosi Babaköszöntő Csomag elnevezésű programot. Ráadásul mindegy is, hogy a baba hol született, a lényeg az, hogy az új család dunaújvárosi legyen.

Ez a kezdeményezés a múlt héten startolt, és az öt hónapos Lilike szülei már át is vehették az ajándékot.

A világ legcsodálatosabb ajándéka az, amikor egy baba világra jön és az újdonsült család elkezdi az új életét. Aki már túl van ezen, az tudja, hogy semmihez sem hasonlítható csodáról van szó és egyben egy nagyon nehéz időszakról is. És ebben az időszakban jól jön minden segítség, minden figyelem.

Dunaújváros Önkormányzata és az Anyák a Hordozásért Alapítvány most közösen indította el a Dunaújvárosi Babaköszöntő Csomag elnevezésű programot. A megfogalmazott cél egyértelmű és a legegyszerűbben megfogalmazható: megkönnyíteni a kisbabás mindennapokat. Az első csomagot Barta Endre alpolgármester és Horváth Zsuzsi, az alapítvány kuratóriumi elnöke adta át Lilikének, aki Budapesten született, de itt élnek, itt laknak Dunaújvárosban, tehát jogosultak az ajándékra. Barta Endre örömmel vett részt az átadáson, elmondása szerint nem is véletlenül.

– Több okból kifolyólag is örömmel veszek részt a programban. Egyrészt tudom, hogy milyen érzés, milyen, ha az újdonsült család kap egy kis figyelmességet. A másik része pedig az, hogy évekkel ezelőtt javasoltam már, hogy a minden esztendő első újszülöttje köszöntést terjesszük ki minden egyes újonnan érkező kis jövevényre. Nem számít, hogy valaki januárban, vagy májusban, vagy októberben születik, nekünk ugyanolyan fontos, értékes, különleges.

A jelen gazdasági helyzet ellenére is sikerült most elindítani ezt a programot és nagyon örülök annak, hogy a teljes testületünk támogatta ezt a kezdeményezést. A most átadandó csomagot nevezzük kezdőcsomagnak, amit idővel lehet tovább fejleszteni, bővíteni, de kiindulásnak azt gondolom, hogy tökéletes. Örömmel mondhatom, hogy a 2022-ben született babák, visszamenőlegesen is megkapják ezt a csomagot. Szeretnék köszönetet mondani az Anyák a Hordozásért Alapítványnak, a védőnői szolgálat munkatársainak a támogatásért, a munkájukért.

 

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

 

 

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

 

Horváth Zsuzsi az Anyák a Hordozásért Alapítvány kuratóriumi elnöke a babacsomag ötletét egy évvel korábbra teszi, amikor felvetődött a konkrét elképzelés.

– Barta alpolgármester úr egy éve keresett meg az ötlettel és azzal a kérdéssel, hogy alapítványunk a babacsomag mellé tud-e állni? Természetesen azonnal igent mondtunk és most jutottunk el a magvalósuláshoz.

Szeretném elmondani, hogy a babaköszöntő csomagra jogosult minden 2022. január 1-jén, vagy azután született dunaújvárosi kisgyermek (tehát aki dunaújvárosi bejelentett lakcímmel rendelkezik).

A csomagban egy kedves meglepetést találnak Dunaújváros MJV Önkormányzatának támogatásával, továbbá egy olyan kuponcsomagot, amelyet helyi vagy dunaújvárosi kötődésű vállalkozók ajánlottak fel.

 

  • Létrehozva: 2022. november 22.