fő tartalom

Szabó Zsolt: 2023-ban is feszes költségvetéssel, ésszerű gazdálkodással készülünk

Hírkép: Szabó Zsolt: 2023-ban is feszes költségvetéssel, ésszerű gazdálkodással készülünk

Amikor átvettük a város vezetését, akkor elhatároztuk, hogy a város gazdasági helyzetéről is időről-időre tájékoztatást nyújtunk.

Ezt a szokást 2023-ban is folytatjuk, már csak azért is, mert ez az esztendő sem lesz könnyű – kezdte év eleji sajtótájékoztatóját Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester.

A város jelenlegi gazdasági helyzete egy szóval kifejezve: stabil.

És talán ma ez a legfontosabb és legfajsúlyosabb információ a költségvetésről, a gazdasági folyamatokról, hogy akármilyen nehéz is és nehezek a körülmények, de működik a város. Évekkel korábban sem volt egyszerű a helyzet, Szabó Zsolt szerint, amikor 2019. őszén átvették a város vezetését, rögtön utána kezdődött a koronavírusjárvány, majd pedig az azt követő gazdasági visszaesés.

Aztán 2021. végén már elindult az az energiaválság, ami 2022-ben ért a csúcsra és tart még jelenleg is. Az elszabadult energiaárakkal kapcsolatban az önkormányzatnak jelentős kiadásai lettek.

– 2022-ben sem került el bennünket a kormányzati elvonás. Bár a közelmúltban egy 650 milliós támogatást is kaptunk a megnövekedett energiaköltségek miatt, azonban emlékeztetnék mindenkit: néhány hónapja több, mint 6 milliárd forintot vontak el Dunaújvárostól, amit a sportcsarnok felújítása kaptunk.

A tavalyi év második felében és minden bizonnyal idén is a legnagyobb kihívást az energiaárak növekedése okozza majd. A távhő ára tavaly a tizenkétszeresére nőtt, és ugyan csökkent az ár, de még mindig hatszor annyit kell fizetnünk, mint egy évvel ezelőtt, miközben a bevételeink közel sem nőttek ekkorát.

Csaknem 1,5 milliárd forinttal kell többet fizetnünk idén az energiáért, mint korábban, a mostani kormányzati támogatás tehát ennek a felét sem fedezi, a fennmaradó részt nekünk kell kigazdálkodnunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a távhőszolgáltatást végre egy olyan cég végzi, ahol megvalósul az önkormányzati kontroll. Ennek köszönhetően több száz dunaújvárosi vállalkozásnak tudtuk biztosítani az olcsó távhőt, nekik nem kell a tízszeres árakat fizetni, ezáltal rengeteg munkahelyet és vállalkozást tudtunk megmenteni.

 

Szabó Zsolt: 2023-ban is feszes költségvetéssel, ésszerű gazdálkodással készülünk

 

A sajtótájékoztatón szóba kerül a Dunaferr helyzete is, hiszen tavaly közel 2 milliárdos engedményt tett a város a vasmű felé iparűzési adó átütemezésével. A témával kapcsolatban Szabó Zsolt reagált a jobbára közösségi felületeken leírtakra, hogy ezt az adót a Dunaferr amúgy sem fizette volna meg, az alpolgármester szerint ez nem igaz, hiszen a Dunaferr mindig eleget tett az adófizetési kötelezettségének a város felé.

Ráadásul az iparűzési adó a települések gyakorlatilag egyetlen saját bevétele, így bizony nagyon fontos forrás. Szabó Zsolt beszélt még tavalyi évi fejlesztésekről és szóba került a jövő is.

– Minden nehézség ellenére egy sor fejlesztést is meg tudtunk valósítani. Elindult a pentelei orvosi rendelő felújítása, a Szalki-szigeten pedig egy sor fejlesztés valósult meg, Dunaújváros zöld szigete végre kerékpárral és gyalogosan is megközelíthető lett. Szintén jelentős közlekedésbiztonsági fejlesztés indult a vasútállomás környékén, így hamarosan ott is biztonságosan közlekedhetünk nem csak autóval, hanem gyalogosan és kerékpárral is.

A Táborállási részen több száz méteren készült el az utak szilárd burkolata és a csapadékvízelvezetés, ami évtizedes vágya az ott élőknek.

2023-ban is feszes költségvetéssel, ésszerű gazdálkodással készülünk, gőzerővel tervezzük a 2023-as költségvetést, amelyről idén is részletes tájékoztatót fogunk adni. Ez sem lesz egy könnyű év, de bízunk benne, hogy lassan végre tényleg túl leszünk a 7 szűk esztendőn és elkezdődhet a nyugodt építkezés korszaka.

  • Létrehozva: 2023. január 18.