Jelenlegi hely
A város legrangosabb kulturális elismerése az idei évben Kurucz Gergelyé
Zsúfolásig megtelt vasárnap este az Evangélikus Templom: a Himnusz 200. évfordulóján és a Magyar Kultúra Napján Pintér Tamás polgármester átadta a város egyik legrangosabb elismerését. A 75. „Pro Cultura Intercisae” díjat az idei évben Kurucz Gergely karnagy, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola magyar tanára érdemelte ki.
Az eseményen a Quintia zenekar adott ünnepi koncertet.
Vastaps igazolta vissza a közgyűlés döntésének helyességét, miszerint az idei év "Pro Cultura Intercisae" díjasa Kurucz Gergely karnagy, a helyi zenei élet oszlopos tagja, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola magyar tanára.
Az elismerésre bárki javaslatot tehetett. A jelöltek közül a Közgyűlés választotta ki azt a személyt, aki a város kultúrájáért, hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkotott. Az elismerést Pintér Tamás polgármester adta át. A díjazott, Kurucz Gergely könnyekig hatódva mondott köszönetet, és így fogalmazott:
– Úgy érzem egy-egy kitüntetés kisebb-nagyobb közösségekről szól, és e mögött a díj mögött igazán fantasztikus közösségek állnak, amelyeknek nagyon sokat köszönhetek. Ilyen például a város, a Móricz iskola, a Rudas középiskola, a Viadana Kamarakórus, a Dunaújvárosi Vegyeskarnak és a Bartók Kamaraszínháznak, és, hát nem utolsó sorban a családomnak.
Mi, dunaújvárosi lokálpatrióták "irracionális" vonzódással, vágyakkal, megmagyarázhatatlan kötődésekkel viseltetünk településünk iránt. Hálás vagyok, hogy ez a lokálpatrióta közösség, a város közössége méltónak találta a díjra.
Kurucz Gergely városunkban született, majd általános- és középiskoláját is itt végezte: a Móricz Zsigmond Általános iskola után a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában tanult. Majd az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar könyvtár-magyar szakának elvégzése után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar szakos tanári diplomát. 1997 és 2007 között Budapesten tanított, majd visszatért hőn szeretett középiskolájába: 2007 óta a magyar irodalom szeretetére neveli a Rudas iskola diákjait.
1997-ben megalapította a Viadana Kamarakórust. A formáció karnagyaként hosszú éveken át sikert sikerre halmozott: számos külföldi koncertteremben és templomban is megfordultak, skandináv turnékon szerepeltek, valamint önálló koncertjük is volt például a világhírű Salzburgi Székesegyházban.
Kurucz Gergely 2017 óta a Dunaújvárosi Vegyeskar egyik karnagyaként tevékenykedik, országszerte szintén komoly sikereket elérve: fesztiválok, találkozók, ünnepi események állandó szereplői.
Kurucz Gergely a Bartók Kamaraszínházban hosszú évek óta különböző előadások zenei vezetőjeként is tevékenykedik: a 2006-os Úton Bartókkal című előadás mellett dolgozott például Smuk Imre és Kiss Attila rendezéseiben. Az utóbbi években a nagyobb musicalek zenei irányítása is az ő feladata volt, a teljesség igénye nélkül ilyen például a Valahol Európában, a Twist Olivér, a Sándor Mátyás vagy a Gyerekrablás a Palánk utcában című darabok.
Magyartanárként igyekszik a tanítványaival megszerettetni az irodalmat és a művészeteket, vitathatatlanul igaz, hogy a kultúra értékeinek hiteles megismertetője és terjesztője. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy diákjai tájékozottak legyenek a művészetekben. Irodalom óráin sem felejt el zenei párhuzamot vonni egy-egy korszakkal kapcsolatban. Ösztönözi a fiatalokat a művészeti önkifejezésre, az iskolai zenekart is szakmai tanácsokkal segíti, és támogatja. Gyakran tart beszélgetéseket művészekkel könyvtárban és színházban, valamint sokszor zsűrizik városi versmondó és mesemondó versenyeken, fesztiválokon és a Fejér Megyei Diáknapokon. A díjazott 2015-ben Fejér megyében egy olvasói szavazáson az Év Tanára díjat érdemelte ki; elhivatott zenei és kulturális munkásságával, igényességével, emberi tulajdonságaival öregbítette Dunaújváros jó hírnevét.
Városunkban végzett példaértékű kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Kurucz Gergely részére adományozta.
A díj átadása után a 2011-ben alakult, öt női előadóból álló Quintia zenekar adott ünnepi koncertet, akik a régebbi, már jól ismert dalok mellett – mint a Bolgáros, vagy épp az Adél-Bandi – újabb – a világ más tájainak zenei motívumait megjelentető – szerzeményeiket is bemutattak.
A zenekar tagjai: Beke Beáta gitártanár, Kurina Laura csellóművész, Németh Irma énektanár, Péter Kata énekes-karvezető és Pocsai Mária énektanár előadásukkal igazolták, a zenekar méltó módon része a Dunaújvárosi Értéktárnak.
A díj átadása után Szántó Péter az Oktatási, Kulturális és Társadalmi Bizottság elnöke mondott pohárköszöntőt.
A díjazott teljes méltatását itt olvashatják: https://bit.ly/3Xw568R