fő tartalom

Szabó Zsolt: Nem csak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is

Hírkép: Szabó Zsolt: Nem csak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is

Egy-egy évforduló sok mindenre jó, lehet fogadalmakat tenni és persze lehet egy picit hátra nézni, hogy mi is történt velünk a magunk mögött hagyott esztendőben, mire voltunk képesek, mit tudtunk elérni?

Önkormányzati képviselőinket is pont erre kértük, hogy beszéljenek választókerületük 2022-es esztendejéről, hogyan értékelik az óévet? Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester egyben a 6-os körzet képviselője is, így most legszűkebb lakókörnyezetéről, a belváros, a Technikum egy részéről számolt be.

Szabó Zsolt a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a 2022-es esztendőre visszatekintve azt tartja nagyon fontosnak, hogy ezekben a nehéz időkben még hangsúlyosabban támaszkodjunk a közösségeinkre, közösségeink erejére. Mindezekből erőt merítve kell dolgozni, működtetni, fejleszteni városunkat. A körzet képviselőjeként értelemszerűen fontosnak tartja a folyamatos és jó kommunikációt.

– Én mindig örömmel beszélek a képviselői munkámról, hiszen az itt lakók bizalmából végezhetem ezt a munkát és megteszek mindent, hogy ők is elégedettek legyenek velem. Én hiszek abban, hogy nem csak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is. Éppen ezért is fontos, hogy a választó és a képviselő tudjon kommunikálni egymással. Ezért indítottuk el a városrészfejlesztési térképet, amely folytonos párbeszédet biztosít az együttműködés érdekében. Ezen a térképen a körzetben folyó fejlesztések megrendelhetőek, nyomon követhetőek, sokkal gyorsabbá teszik a veszélyhelyzet elhárításait.

Szabó Zsolt szinte minden megszólalásakor hangsúlyozza a közösségek meghatározó és összetartó erejét. Éppen ezért is fontosak azok a rendezvények és programok, amikor együtt és közösen lehetnek együtt a városlakók, vagy a városrészben élők. A körzet képviselőjét arra kértük, hogy fogalmazza meg, hogy lakókörnyezetében mi volt, amire szívesen visszatekint?

– Valóban hiszek a közösség erejében. De talán kezdjük azzal, hogy az egyik legfontosabb ígéretem az volt, hogy szilárd burkolatú parkolókat építünk és ezzel egyidejűleg visszaszorítjuk az illegális parkolást. Azt gondolom, hogy ebben sikerült előre lépnünk, ez a Technikumban több helyen is megvalósult. Kulturáltabb lett a környezetünk, kényelmesebb lett az autókból való ki-beszállás.

 

Szabó Zsolt: Nem csak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is

 

A jelenlegi gazdasági helyzetben én úgy fogalmaznék, hogy az apró lépések politikáját tudjuk követni. Ésszerűen, egymás után kell tudnunk haladni a megvalósításban. Fontosnak érzem, hogy több helyen is, utcarészenként rendeztünk olyan akciókat, megmozdulásokat, akár szemétszedés, avargyűjtés, gallyazás, ahol együtt tudtunk tenni környezetünkért. És itt megint az együtt szó az, amit különösen kiemelnék.

Folyamatos a kapcsolatom a körzet intézményeivel, tartottunk gyereknapot, vagy Mikulást az óvodában, vittem a gyerekeknek kürtöskalácsot, vagy éppen szaloncukrot, de azt is említhetem, hogy óvodások rajzaival, közösen díszítettük fel a városrész karácsonyfáját.

 

Szabó Zsolt: Nem csak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is

 

A 2023-as esztendőt Szabó Zsolt ebben a szellemben kívánja folytatni, támaszkodva a körzetben élőkre, a körzetben lévő intézményekre, számít mindenki véleményére, javaslataira, támogatására.

 

 

  • Létrehozva: 2023. január 25.